Már az orlandói reptéren is felismerik az arcunkat

Már az orlandói reptéren is felismerik az arcunkat

Az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatala (CBP) a napokban jelentette be, hogy az Orlando Nemzetközi Repülőtéren üzembe helyezte biometrikus arcfelismerő rendszerét.

A floridai nagyváros éves szinten ötmilliós utasforgalmat bonyolító légikikötője ezzel az első olyan repülőtérré vált az Egyesült Államokban, ahol ilyen fejlett technológia ellenőrzi a termináljaiban megfordulókat.

A CBP biztosa, Kevin McAleenan és Phil Brown, az orlandói légi csomópont vezérigazgatója a lépéssel kapcsolatban elmondta: a most telepített biometrikus rendszer alapjaiban fogja megváltoztatni az utasok utazási élményét, hiszen amellett, hogy felgyorsul a repülőtéri be- és kiléptetés folyamata, ezentúl nagyobb biztonságban érezhetik magukat földön és levegőben egyaránt.

A fejlesztés legfontosabb eleme a CBP által létrehozott, hatalmas adatbázison nyugvó háttérrendszer, amely biometrikus módszerekkel, azaz testi jegyek vizsgálatával végzi az azonosítást. A repülőtéren annyi változás észlelhető mindössze, hogy új kamerák jelentek meg a falakon, így az arcfelismerésen alapuló be- és kiléptetési rendszer működése alig észrevehető az utasok számára.

A CBP jelenleg tizenhárom másik amerikai repülőtéren is teszteli az új technológiát, amely ez idáig kiválóan szerepelt, hiszen alig két másodperc alatt elvégzi az azonosítást, ráadásul 99 százalékos pontossággal.

Boruzs Álmos

The post Már az orlandói reptéren is felismerik az arcunkat appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás