Megnyílt a Gerecse Kapuja látogatóközpont a tatabányai Turulnál

Megnyílt a Gerecse Kapuja látogatóközpont a tatabányai Turulnál

A tatabányai Turul szobor közelében megnyílt a Gerecse Kapuja elnevezésű látogatóközpont, amelyben étterem, az emlékmű történetét bemutató interaktív kiállítás és ajándékbolt kapott helyet.

Schmidt Csaba polgármester elmondta, az emlékmű mellé olyan épületet kívánt emelni az önkormányzat, amely méltó Tatabánya jelképéhez. Kossuth- és Ybl-díjas építészeket hívtak meg a vázlattervek elkészítésére, amelyeket szavazásra bocsátottak – adta hírül az MTI.

A közvélemény és a szakmai zsűri egyaránt Dévényi Sándor alkotását tartotta a legjobbnak, aki egy repülni készülő Turul madárra emlékeztető épületet tervezett. A létesítmény organikus formájával illeszkedik a tájba, az épület díszítésére a Gerecse kőbányáiban fejtett anyagot használtak.
Az ötszáz négyzetméteres turisztikai látogatóközpont a meglévő parkoló kilátó felőli végében épült fel. A fejlesztés során felújították az emlékmű körüli parkerdő padjait és asztalait, valamint több turisztikai látványosságot alakítottak ki.

Az épület kapuzata két, közel szimmetrikus félre osztja a látogatóközpontot, ahonnan sétautak indulnak a Gerecse Tájvédelmi Körzet látványosságai felé, a tanösvényhez, a Szelim-barlanghoz és a Ranzinger Vince kilátóhoz.

Forrás