A Ryanair tavasztól Bariba és Cagliariba is repül Budapestről
Európa legnagyobb fapados légitársasága kedden jelentette be, hogy jövő áprilisban két olaszországi várossal bővül Budapestről elérhető desztinációinak köre.
A közlemény szerint 2019 áprilisától heti két-két Ryanair-járat fog közlekedni Budapest és az olasz csizma sarkánál található Bari, illetve Szardínia szigetének fővárosa, Cagliari között. Emellett az ír légicég a római járatait is megsűríti a nyári menetrendjében: az eddigi hét járat helyett áprilistól kilenc járat köti majd össze az olasz és a magyar fővárost.
A járatindításokat a Ryanair akcióval ünnepli, a társaság honlapján csütörtök éjfélig érhetők el a kedvezményes jegyek. Az akció néhány, 2018 októberében és novemberében Budapestről induló járat jegyeire vonatkozik.