Ukrajnában erősítették a nyíregyházi turizmust

Ukrajnában erősítették a nyíregyházi turizmust

Az elmúlt hétvégén sűrű programja volt a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársainak, hiszen egyszerre két helyszínen kellett helyt állniuk. Mindkét programmal az ukrán piaci jelenlét erősítése volt a cél.

Szeptember 21-22-én Ungváron, a 18 Toureurocentr – Kárpátalja turisztikai kiállításon képviselték Nyíregyházát a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. munkatársával együtt. A rendezvényen az ukrán nyelvű kiadványok mellett eredetvédett pálinkákkal és helyi biolekvárokkal várták a vendégeket.  Mint kiderült, az ukrajnai vendégek számára elsősorban az állatpark és a fürdő jelent nagy vonzerőt, de sokan érdeklődtek a kerékpározási lehetőség és a gyógyászat szolgáltatásai iránt is.

Szombaton Lembergből érkezett utazási irodai szakembereket és a média képviselőit fogadták egy study tour keretében. A látogatók megismerkedhettek Nyíregyháza turisztikai attrakcióval, illetve bemutatásra került néhány szálláshely is, azért, hogy a jövőben minél több ukrán turista válassza a nyírségi várost – mint turisztikai desztinációt – utazása helyszínéül. A tanulmányúttal egy időben került megrendezésre a Tirpák Fesztivál és 3. Bogrács- és Grillbajnokság, így a szakemberek a fesztivál forgatagába is bepillantást nyerhettek, megkóstolhatták a tirpák ételeket, illetve helyi termékeket is vásárolhattak. A rendezvényt követően látogatást tettek a patinás Bencs Villába, mely felújítását követően régi pompájában fogadja a kultúra iránt érdeklődő vendégeket.

A programok szervezéséhez igen nagy segítséget nyújtott Magyarország Kijevi Nagykövetsége és Ungvári Főkonzulátusa. Az ukrán vendégek és vendégéjszakák száma évről évre emelkedik, kedvelik Nyíregyházát és turisztikai látványosságait. Az előző évhez viszonyítva 2017-ben az Ukrajnából Nyíregyházára érkezők száma 15%-kal, a vendégéjszakák száma 23,2%-kal nőtt. Bízunk benne, hogy a növekvő tendencia tovább folytatódik, ennek érdekében a marketing tevékenységünket fokozzuk ebben a desztinációban – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás