Látogatórekord az Országházban

Látogatórekord az Országházban

Évről-évre tíz százalékkal nő a látogatók száma az Országházban, tavaly már több mint hétszázezren keresték fel a magyar parlamentet. Több mint hétszázezren látogattak tavaly az Országházba, a látogatók húsz százaléka magyar volt, 23 százaléka pedig az Európai Unión kívüli országokból érkezett.

Az Országgyűlés MTI-nek adott közleményében írta, hogy 2014 óta folyamatosan növekszik a látogatók száma, akkor 477 078-an, 2015-ben 524 629-en, 2016-ban 582 930-an, 2017-ben pedig 647 255-en látogatták meg a Parlament épületét. Az intézmény 2018-ban a csoportos látogatások alkalmával több mint 46 ezer magyar iskolást fogadott. A spanyol, olasz és orosz nyelvű idegenvezetésre jelentkezők száma az átlagnál jobban emelkedett az előző évben – fűzték hozzá. Kitértek arra is, hogy az Országház a TripAdvisor turisztikai weboldal 2018-as listáján Európa ötödik, a világ tizedik legnépszerűbb nevezetességeként szerepelt.

A Steindl Imre-program keretében 2014-ben készült el az Országház idegenforgalmi központja, amely az alapvető szolgáltatások – fogadótér, jegypénztár, ajándékbolt, kávézó – mellett magában foglalja a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének emlékeit bemutató Országgyűlési Múzeumot is.

Forrás