Oroszországban is elbúcsúzott a Tu-134-es

Oroszországban is elbúcsúzott a Tu-134-es

Utoljára szállított utasokat Tu-134-es típusú orosz repülőgép Oroszországban. Az Alrosza légitársaság csaknem 40 éves gépe hétfőn Irkutszkból a jakutföldi Mirnij városba repült, fedélzetén 70 utassal. Innen a leselejtezett repülőgép a novoszibirszki repülési és űrkutatási múzeumba kerül. A volt szovjet blokk egyik legelterjedtebb, a Tupoljev-tervezőiroda által kifejlesztett géptípusát 1966 és 1984 között gyártották. A polgári légi közlekedésen kívül katonai szállítási és egyéb kisegítő feladatokra alkalmazták. A Malév egykori magyar légitársaság 1968 és 1988 között használt Tu-134-eseket. Forrás

Mutatjuk, mikor indul a legtöbb magyar nyári vakációra!

Mutatjuk, mikor indul a legtöbb magyar nyári vakációra!

Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint. A hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatás, az MTI-vel kedden közölt eredményei alapján: a legtöbben (39 százalék) évente egyszer mennek pihenni, csaknem ugyanennyien (38 százalék) évente többször is üdülnek, A válaszadók közel 6 százaléka négy-öt évente vagy ennél ritkábban…

Tovább Tovább

Nagy ára van annak, hogy több víz lesz a Balatonban

Nagy ára van annak, hogy több víz lesz a Balatonban

A Balaton vízszintmaximumának emelése miatt 10,2 milliárd forint értékű ideiglenes beavatkozásokra van szükség, a következő évtizedben pedig legalább 75,4 milliárd forint fejlesztést kell végrehajtaniuk az önkormányzatoknak, a strandok, kempingek és kikötők üzemeltetőinek – állapította meg a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) által megrendelt társadalmi-gazdasági kutatás. A kutatásról a BFT keddi, balatonfüredi ülésén számoltak be. A vizsgálat 43 parti önkormányzatra, 105 strandüzemeltetőre, 25 kempingre és 89 kikötőre terjedt ki. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka Tavaly nyár végén a hatóság engedélyezte, hogy a Balaton nyári…

Tovább Tovább

Kékestető: 25 millió forintos fejlesztések az idén

Kékestető: 25 millió forintos fejlesztések az idén

Kékestető egy évben több százezer vendéget vonz. A Kékestető Nonprofit Kft. a látogatók elégedettségének növelése érdekében Magyarország legmagasabb pontjának megújítását tervezi, amihez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével nettó 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt 2019 végéig valósul meg. Forrás

Meghalt a versenyző, pilóta és légitársaság-alapító Niki Lauda

Meghalt a versenyző, pilóta és légitársaság-alapító Niki Lauda

Hetven éves korában családja körében hunyt el Niki Lauda. A Forma-1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegű hitelt volt kénytelen felvenni. Gyorsan eljutott a Forma-1-ig, ahol háromszoros világbajnok lett. 1976-ban kis híján életét vesztette, amikor balesetet szenvedett és hosszú perceken át volt a lángoló roncs…

Tovább Tovább

Mi az a flygskam mozgalom? Miért szégyellnek repülni a svédek?

Mi az a flygskam mozgalom? Miért szégyellnek repülni a svédek?

A „flygskam”, azaz a „repülés szégyene” a svéd értelmező szótárba tavaly felvett 32 új fordulat egyike. Egyre komolyabb társadalmi viták bontakoznak ki Svédországban arról: helyes-e ha a klímavédelem érdekében szégyenérzet keltésével próbálják kevesebb repülésre bírni az embereket? A fogalom széles körben csak Skandináviában ismert, angol és német nyelvű változata – Flying shame, illetve Flugscham – csupán mint kuriózum található meg az interneten. A név egy nemrég indult mozgalmat takar, amelynek az a célja, hogy a klímavédelem érdekében szégyenérzetet keltsen a…

Tovább Tovább

Turistaadót szednek ősztől Új-Zélandon

Turistaadót szednek ősztől Új-Zélandon

Belépődíjat szed a jövőben Új-Zéland a turistáktól: októbertől 35 új-zélandi dollárt (6660 forintot) kell fizetnie az országba érkezőknek – közölte a környezetvédelemért és turizmusért felelős minisztérium. Ezáltal évente mintegy 80 millió új-zélandi dollárral (15,2 milliárd forint) gyarapodhat az államkassza. A bevételt a természet és a nemzeti örökség védelmére fordítják. „Új-Zéland természeti és kulturális öröksége idegenforgalmunk és nemzeti identitásunk középpontjában áll. Olyan fenntartható turizmust kell megteremtenünk, amely védi és becsben tartja örökségünket a jövő nemzedékei számára” – közölte a tárca illetékese….

Tovább Tovább

Modelloffenzíva a Fordnál: irány a hibridek világa!

Modelloffenzíva a Fordnál: irány a hibridek világa!

A Ford idén januárban jelentette be, hogy 2020-ra minden Európában bemutatott modelljét felszereli valamilyen elektromos hajtáslánccal. Ennek megfelelően a nagy tavaszi, amszterdami Ford-seregszemlén egy sor hibrid újdonságot mutatott be a gyártó. Explorer: tényleg mindent visz! 2020 elejétől Magyarországon is rendelhető lesz a vadonatúj Ford Explorer SUV plug-in hibrid változata. A 3,0 literes EcoBoost benzinmotor, az elektromotor és generátor hatékony kombinációja 450 lóerős teljesítményt és 840 Nm forgatónyomatékot kínál. Mindez 10 fokozatú automata sebességváltóhoz kapcsolódik. Ekkora erővel a SUV könnyedén elvontat…

Tovább Tovább

Már csak hatvan kilométer sztráda hiányzik a görög tengerpartig

Már csak hatvan kilométer sztráda hiányzik a görög tengerpartig

Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra. Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba (146,3 milliárd forint) került. Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon – főleg a nyári szezonban – gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni. A szerb építésügyi minisztérium…

Tovább Tovább

Brutális hófalak az Olasz-Alpok hegyi útjain

Brutális hófalak az Olasz-Alpok hegyi útjain

Az idei év hatalmas havazásai, valamint az elmúlt időszak télies időjárása az olasz hegyekben azt jelenti, hogy a hegyi utakon sok helyen méterekben áll a hó. Az útfenntartók küzdenek a hóval, kissé le vannak maradva, tavaly ilyenkor már sokkal jobb volt a helyzet. Forrás