Mire kell odafigyelnünk az őszi utazások előtt?

Mire kell odafigyelnünk az őszi utazások előtt?

Sokan időzítik szeptemberre vagy októberre a nyaralást, mondván, hogy ilyenkor nyugodtabb körülmények között tudnak pihenni és az alacsonyabb utazási- és szállásköltségek is sokak számára bírnak nagy vonzerővel. Az utószezonban is mindenképpen érdemes körültekintőnek lenni, és van, amin ősszel sem éri meg spórolni.

Egyre többen vannak tisztában azzal, hogy váratlan helyzetek ilyenkor is adódhatnak. Bármikor történhet baleset és sokszor a különféle betegségek sem kímélik a turistákat. Érdemes továbbá szem előtt tartani, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, mivel számtalan esemény bekövetkezése esetén nem nyújt fedezetet.

Melyiket a sok közül?

Az utasbiztosítások tengeréből korántsem egyszerű választani. Aki hajlamos csupán az ár alapján dönteni, könnyen kellemetlen – és a pénztárcáját olykor igencsak megterhelő – helyzetben találhatja magát. Szerződéskötés előtt tehát mindenképpen ajánlott alaposan áttanulmányozni az egyes biztosítók ajánlatait, és végül az utazási céloknak leginkább megfelelő, kiterjedt szolgáltatásokat nyújtó termék mellett letenni a voksot.

A prémium kategóriás utasbiztosítások ebben az esetben is többet adhatnak, mint alacsonyabb árú társaik.

Idén márciusban a Colonnade biztosító az ügyféligényhez igazodva frissítette a több évtizedes múltra visszatekintő ATLASZ utasbiztosítását. Jelentősen megemelte a jellemzően magasabb költségekkel járó káreseményekhez – például balesethez, betegséghez, sürgősségi betegszállításhoz, mentéshez, hazaszállításhoz – kapcsolódó térítési összeghatárokat. Így egyes szolgáltatások akár limit nélküli fedezetet is nyújtanak.

Az ATLASZ Utasbiztosítás felhasználóbarát, letisztult utasbiztosítási feltételei a szerződéskötést és a kárrendezési folyamatot egyaránt megkönnyítik. A megújult utasbiztosítási alapcsomag része a kiegészítő balesetbiztosítás, illetve – módozattól függően – a legnépszerűbbnek számító sporttevékenységek köre is.

Mivel a Colonnade saját, éjjel-nappal elérhető asszisztenciaszolgálattal rendelkezik, így a bajbajutottak időben segítséget kaphatnak, megszervezik számukra az egészségügyi ellátást, a kórházi kezelést vagy éppen a hazautazást.

Az utasbiztosításon tehát semmiképpen nem érdemes spórolni, hiszen sohasem lehet tudni, mikor következik be a baj. Nem sokkal magasabb biztosítási díjért pedig lényegesen több szolgáltatás érhető el.

Forrás