Rekordforgalom a Bükki Nemzeti Parkban – a Millenniumi Kilátó és a Szalajka-völgy volt a sláger
Idén nyáron is rekordot döntött a vendégforgalom a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein, az elmúlt év hasonló időszakához mérten csaknem nyolc százalékkal többen látogattak el a bemutatóhelyekre – közölte Nagy Júlia, az igazgatóság ökoturisztikai vezetője az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint ez év tavaszán indult el az igazgatóság Bükk-vidék Geopark népszerűsítését célzó kampánya, elsősorban az egyéni turistákra fókuszálva. A kampány sikerét mutatja egyebek mellett az, hogy a lillafüredi Anna-barlangot idén 26 százalékkal többen keresték fel, mint 2017-ben, a tavaly január-augusztusi vendégforgalomnak pedig közel a háromszorosát regisztrálták.
Sokan látogattak Szilvásváradra is, a Millenniumi Kilátót felkeresők száma több mint negyedével haladta meg a tavalyit, míg a Szalajka-völgyi Információs Ház forgalma a duplájára nőtt.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád megyei bemutatóhelyét, az Ipolytarnóci Ősmaradványokat is lényegesen többen keresték fel az idén. A nemzeti park ökoturisztikai szakemberei arra kérik a látogatókat, hogy az őszi időszakban is figyeljenek oda a környezeti fenntarthatóságra, ne szemeteljenek az erdőkben, legyenek ökotudatosak a pihenésük során – olvasható a közleményben.