Luxus Napos Kert az Adria gyöngyszeménél – Sun Gardens Dubrovnik

Luxus Napos Kert az Adria gyöngyszeménél – Sun Gardens Dubrovnik

Amikor a domboldalban futó útról megláttuk a mediterrán rezidenciák mellett álló hófehér szállodaépület stílusosan vitorlaszerű tetejét, és mögötte az Adria azúrkék vizét, tudtuk, ez a hely több, mint ígéret: valóban felhőtlen pihenést nyújt ott-tartózkodásunk idején. Ennek már négy éve, de a Sun Gardens Dubrovnik mostani találkozásunk idején sem veszített vonzerejéből.

Miközben az Adria a régi, kéksége, tisztasága ma is magával ragadó, az autópályán pedig minden korábbinál kényelmesebben juthatunk le Horvátországba, a Sun Gardens Dubrovnik is mindent megtesz azért, hogy hozza a megszokott formáját. A recepción, az étteremben és az apartmanok, valamint a szállodaépület felé vezető úton azonban a maszkot viselő személyzet, a többfelé kihelyezett fertőtlenítők, illetve figyelmeztető táblák azért jelzik: az újfajta koronavírus elleni védekezést az ötcsillagos szállodaresortban is maximálisan komolyan veszik. De mindezt úgy, hogy az egy percig sem rontja le a nyaralás több tőről fakadó élményét.

Az ötcsillagos Sun Gardens Dubrovnik egyik nagy vonzereje ugyanis abban rejlik, hogy az Adria gyöngyszemének tartott, az UNESCO-világörökség részének nyilvánított Dubrovniktól mindössze 11 kilométerre fekvő Orašac tengerpartján található. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy kettő az egyben, hiszen egyszerre kapjuk meg a fantasztikus dubrovniki élményeket és mellé a csodás tenger kínálta felfrissülést. Amit már az is jelez, hogy a szállodaépület mediterrán, fehér épületének falát végig a jellegzetes dubrovniki motívum, az itáliai hatást tükröző, kőből faragott négylevelű lóhere alakú ablak, „rozetta” díszíti.

És miközben a szállodából shuttle busszal is indulhatunk, autóval mindössze negyedóra alatt érhetjük el a világ egyik legszebb történelmi városát, a megunhatatlan Dubrovnikot, szállásunkra visszatérve mégis elég távol vagyunk attól a turistatömegtől, amely csúcsidőszakban a városban hömpölyög. Más kérdés, hogy a Covid–19 miatt – különösen, hogy most az óceánjárók sem ontják naponta a kíváncsiskodó tömeget a városra –, kifejezetten kevesen koptatják a fő utca, a Stradun köveit. Ami jó esélyt ad arra, hogy a maga természetességében élvezzük a páratlan szépségű óváros látványát.

A Sun Gardens Dubrovnik másik nagy erénye az a hatalmas privát tengerpart, amely öbölszerűen húzódik végig az Adria partján, és ahol a megszokott betonstégek mellett még egy aprókavicsos öböl is rejtőzködik. Amit a domboldalon emelkedő autentikus mediterrán vidék az évszázadok óta meghatározó olajfaligetek látványával tesz felejthetetlen szépségűvé. Abban az Orašacban, amely egykoron a nemesek kedvenc pihenőhelye volt az 1800-as években megszületett Raguzai Köztársaságban.

Mára itt épült fel az a luxusszálloda és rezidenciakomplexum, amely úgy teremt privát világot az ideérkezőknek, hogy közben a hegyoldalba futó lépcsőkön és a belső passzázsokon sétálva, az üzletsor kirakatait nézegetve a nyaralás hangulatához szükséges minden elem biztosított. Mindezt úgy, hogy közben a szálloda 231 (34–68 m²-es) szobájának és lakosztályának, valamint a 177 de luxe rezidencia (56–125 m²-es) lakrészeinek ablakaiból az azúrkék tenger látványa köszön ránk reggelente.

A mediterrán életérzést és az autentikus élményeket fokozza, hogy az üdülőhely teljes egészében helyi anyagokból épült: amíg az épületekhez használt kő és vakolat Dubrovnikból és Brač szigetéről érkezett, a szobákat, termeket, közösségi tereket díszítő alkotások horvát művészek remekei. Természetesen az autentikus élmények sorát gyarapítja a komplexum éttermeinek választéka is, amelyek között a helyi ételspecialitások közül is többet felfedezhetünk.

Az itáliai száműzött

Amikor 1512-ben a Mediciek elrendelték a legmagasabb közigazgatási tisztséget viselő (gonfaloniere) firenzei államférfi, Piero Soderini száműzetését, a legenda szerint a Sun Gardens Dubrovnik mai területén található kővárban, a palazzóban telepedett le egészen Itáliába való visszatéréséig. Az eredeti palota épülete még ma is áll, festői hangulattal színesítve a tengerpart és a mediterrán domboldal látványát.

De akkor sem kell messzire menni, ha a tengerpart és a külső – közte gyermek- – medencék nyújtotta élmények mellett sportolásra is vágyunk. A szálloda sportközpontjában a tenisztől a pingpongig többféle sportnak is hódolhatunk a családdal, miközben a belső medencék, a gyógyfürdőközpont és a sparészleg a relaxáció mellett a felfrissülés élményét is garantálja. Mindezt úgy, hogy a család legkisebb tagjainak programjáról eközben a gyermekklubban gondoskodnak.

De a Sun Gardens Resort nemcsak a pihenésről szól: 8 darab, külön választható és akár egybe is nyitható konferenciarészlege 1800 négyzetméteres területtel várja azokat, akik a tengerparton egy közösségépítő üdülőfalu előnyeit ötvözve szeretnék összehangolni a munka és a kikapcsolódás élményét. Egy olyan, több nagy nemzetközi szakmai díjat nyert komplexumban, amely a világ vezető, független luxusszállodáit tömörítő The Leading Hotels of The World tagjaként kínál csodás élményeket az Adrián, Dubrovnik közvetlen közelében.

Forrás