Egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken

Egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken

A digitalizálásnak köszönhetően jövőre jelentősen egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel. Az okmányolvasókon keresztül digitálisan rögzülnek a szálláshelykezelő szoftverekbe a vendégadatok, majd bekerülnek a titkosítással védett Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA), amely a bűnüldözést, a bűnmegelőzést, a közrendet, a közbiztonságot szolgálja majd. A rendőrség az államhatár rendje érdekében, vagy körözési eljárásokban is hasznosíthatja a rendszert – írták. A közlemény hangsúlyozta, hogy a VIZA kizárólag titkosított adatot fogad, és szigorúan zárt adattárként mindenki…

Tovább Tovább

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja

Régi törekvése a turizmusnak, hogy négy évszakosra változtassa a szinte csak nyáron zsúfolt Balatont, amelynek pedig van őszi és téli arca is. Most a pandémia alatt, amikor a hotelek kényszerűen zárva tartanak, nincs wellness, ami csábítaná az embereket. A hidegebb időkben a nagy tó mellett mégis van program. Azt mondják, hogy „Gyalogolni jó, és a láb mindig kéznél van”. Ezt a frappáns mondatot a Gyenesdiási Tourinform iroda hirdeti, ahol Kovács Judit tájékoztatott arról, hogy a Keszthelyi-hegység hosszabb és rövidebb túrákra…

Tovább Tovább

Express PCR teszt az utazóknak

Express PCR teszt az utazóknak

Az emberekben még mindig nagy a bizonytalanság a koronavírussal kapcsolatban, ezért választják sokan a magán tesztelő helyeket – fejti ki Kuczor Richárd, a házhoz kiszállásos, illetve a Dunakeszin létrehozott magán PCR és antigén gyorsteszt állomás vezetője. „Különösen Karácsony és szilveszter kapcsán, a korábbinál is többen szeretnének biztosra menni, hogy nem fertőződtek meg és nem is fertőznek meg senkit a koronavírussal (SARS-CoV-2 vírus). Ezért indítottuk a napokban Dunakeszin a PCR és antigén gyorsteszt elvégzésére alkalmas tesztállomásunkat, miközben telefonhívás alapján a házhoz…

Tovább Tovább

Hévíz az Év Turisztikai Települése 2020-ban

Hévíz az Év Turisztikai Települése 2020-ban

Az Év Szállása díjátadón több első helyezés és a fődíj is Hévízen talált gazdára. A szallas.hu díjátadó gáláján szakmai és közönség díjakkal ismerik el a turizmus kiemelkedő szereplőinek egész éves teljesítményét. 2020-ban nyolcadik alkalommal, online tartották meg az eseményt. „Talán soha nem volt még ilyen fontos felhívni a figyelmet a szakma újítóira, jeles képviselőire, mint ebben a küzdelmes évben” – vezette fel Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója az eredményhirdetést. A díjazottak ranglistái a zsűri szakvéleménye és a Szallas.hu rendszerében…

Tovább Tovább

Karácsonykor kezdődik a síszezon Ausztriában

Karácsonykor kezdődik a síszezon Ausztriában

Finoman szólva sem indul egyszerűen az idei síszezon Ausztriában. Már az előzményeket is hosszan lehetne sorolni, de a síterepek (és a síelők) még két nappal a nyitás előtt sem voltak pontosan tisztában a szabályokkal, például kinyithatnak-e a hütték elvitelre? Forrás

Karácsonykor kezdődik a síszezon Ausztriában!

Karácsonykor kezdődik a síszezon Ausztriában!

Finoman szólva sem indul egyszerűen az idei síszezon Ausztriában. Már az előzményeket is hosszan lehetne sorolni, de a síterepek (és a síelők) még két nappal a nyitás előtt sem voltak pontosan tisztában a szabályokkal, például kinyithatnak-e a hütték elvitelre? Forrás

Házhoz jön a szilveszteri malacsült a Danubiustól

Házhoz jön a szilveszteri malacsült a Danubiustól

Miközben a koronavírus járvány miatt visszafogottabbra sikerülnek az év végi ünnepek, a Danubius Hotels újonnan bevezetett házhozszállítási szolgáltatásának köszönhetően, ha szűkebb körben , de mégis party hangulatban köszönthetjük az új esztendőt, vagy élhetünk át később, akár családi ünnepi pillanatokat. Leteszteltük, miként. Minden válsághelyzet egyben lehetőség is – vélték a Danubius Hotels szakemberei, akik a Hilton és a Gellért hotel legendás vasárnapi brunch-ával már hosszú ideje bebizonyították, hogy a szálloda éttermek jól megkomponált és tökéletesen kivitelezett gasztronómiai kínálata mind választékban, mind…

Tovább Tovább

A kölcsönkért 7 vezér esete

A kölcsönkért 7 vezér esete

Amikor Makovecz Imre megtervezte azokat a haranglábakat, amelyeket a budapesti Hősök terére szántak, nem sejtette, hogy az ihletet adó honfoglaló 7 vezér csak ideiglenesen áll majd eredeti helyén. Az alkotásokat kölcsönkérte ugyanis Verőce városa, amelyek aztán végleg a Dunakanyarban maradhattak. Így ékesíti Verőce keleti csücskét a 7 vezér harangláb, s rajta a harangok, amelyek a hét minden napján más-más dallammal örvendeztetik a lakókat és a látogatókat. A harangkoncerten Tolcsvay Béla által szerzett zenei hangokkal kísérik az idő múlását. S a…

Tovább Tovább

Feleannyi külföldi érkezett Magyarországra a harmadik negyedévben

Feleannyi külföldi érkezett Magyarországra a harmadik negyedévben

A külföldről Magyarországra utazók száma az idén a harmadik negyedévében 50 százalékkal, költésük 54 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól a koronavírus-járvány miatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemzetközi utazásokról készített legfrissebb jelentésében. A jelentés szerint az idelátogató külföldiek a harmadik negyedévben folyó áron 383 milliárd forintot költöttek, 54 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Szinte minden területen csökkenő kiadásokat mértek, tartózkodási időtől és utazási céloktól függetlenül. A negyedév során a Németországból érkezők költöttek Magyarországon…

Tovább Tovább

Svájc: a nagy síterepek még nyitva, de elkezdődtek a bezárások

Svájc: a nagy síterepek még nyitva, de elkezdődtek a bezárások

Nem a legjobb a járványhelyzet Svájcban az utóbbi időben. A fertőzések növekvő száma miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a síterepekre, hogy szüntessék be, vagy legalább korlátozzák a síelés lehetőségét. Mától, sorra zárnak be a jórészt kisebb és kevésbé ismert síterepek. A nagyobbak még kitartanak. Forrás