Szolnok Peti elment

Szolnok Peti elment

Szolnok Peti. Az egész utazási szakma így hívta. Az egész szakma így szerette. Mert mindig vidám volt, mindig korrekt és segítőkész. Azután is, hogy a Malévnál, ahol Spanyolországban is dolgozott képviseletvezetőként, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy annak értelme lett volna. Azután is, hogy később, a portugál légitársaság, a TAP magyarországi, majd romániai és szerbiai piacát, a TAP márkanevet bevezetve, áldozatos munkával, a nulláról, sikeresen felépítette. A gyenge anyagi lábakon álló portugál nemzeti légitársaság azonban a saját gazdasági nehézségei közepette mégis egy szemvillanás alatt kivonult a kis piacnak számító Magyarországról, amit már Peti egészsége is megszenvedett.

De még nagy betegen – amikor sokan már feladták volna – sem hallottuk soha panaszkodni. Amiben az is szerepet játszott, hogy megtalálta társát és megszállott utazóként, mindig újabb és újabb útra indulva igyekezett testileg, lelkileg feltöltődni. Így volt képes évekig úrrá lenni egy olyan betegségen, amit a tudomány mai állása szerint csak néhány hónappal lehet túlélni. De következő útiterv sajnos így is befejezetlen maradt.

Barátai 2022 május 19.-én, csütörtökön, 12 órakor vehetnek búcsút Petitől Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben.

Forrás