Változnak a magyar rendszámok – Kérdések és válaszok egy helyen

Változnak a magyar rendszámok – Kérdések és válaszok egy helyen

Hogy néznek ki, hány és milyen karakterből állnak az új típusú rendszámok? – a legfontosabb tudnivalókat gyűjtötte csokorba a Technológiai és Ipari Minisztérium.

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet. A rendszámtáblákon új elemként jelenik meg Magyarország címere, mellette az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel.

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

  • Mi indokolja a módosítást? A jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül kifutott volna, ezért volt indokolt a megújítás.
  • Hány jármű közlekedhet a jelenlegi, három betűs, három számos rendszámokkal? A három betűs rendszámokat 1990 nyarán vezették be, a korábbi, két betűs, négy számos táblákat 1995 végéig lehetett használni. 2021 végén 5,5 millió gépjármű volt forgalomban, ebből hozzávetőleg 4 millió volt a személyautó.
  • Ha a jelenlegi típusból három évtized alatt kifutott a teljes készlet, nem kell hasonlóan rövid időn belül újabb változással számolnunk? Az új rendszámstruktúra kialakításának elsődleges szempontja az volt, hogy tartósan garantálja a gépjárművek hatósági jelzéssel való ellátását. Az új autók forgalomba helyezésének évente néhány százezres üteme mellett a négybetűs változat egyes számítások szerint több száz évre elegendő lehetne. E becslésnél jelentősen rövidebb időtávon sejthető változás abban, hogy milyen járművekkel közlekednek az emberek, szükség lesz-e egyáltalán tábla formátumú hatósági jelzésekre.
  • Miért nem lehetett a három betűs rendszámokat az elejéről kezdve újra kiadni, természetesen csak a forgalomból már kivontakat használva? A rendszámkarakterek a jármű azonosítását szolgálják, és a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták. A nyilvántartásban pedig nem szerepelhet két azonos karaktersorú rendszám.
  • Mennyi utánajárást igényel majd a rendszámtáblák lecserélése? Az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból július elsejétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azokkal a továbbiakban is lehet közlekedni. Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, az egyébként is indokoltnál több ügyintézésre. Kérelemre lesz lehetőség a három betű három számos rendszámtáblával ellátott járművek átrendszámozására, de az nem kötelező.
  • A színes változatokkal is találkozhatunk még új autókon? Természetesen, a környezetkímélő járművek változatlanul világoszöld alapszínű rendszámtáblát kaphatnak, a taxiké sárga marad, és a kerékpárszállítókra szerelhető, harmadik, szürke rendszámtábla is igényelhető lesz az új verzióból.
  • A július elseje után elvesztett rendszámokat már új táblákkal pótolják majd? Jellemzően igen. Ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal, amely nem szóló motorkerékpáré vagy pótkocsié, akkor a megmaradt három betű három számos tábla párjának újbóli legyártására is lesz lehetőség. A kerékpárszállítók szürke rendszámának utángyártása korlátozás nélkül engedélyezhető.
  • Többe kerülnek majd az új formátumú rendszámtáblák? Az új típusú rendszámtáblákért a megszokott összegeket kell fizetni, a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek. Így egy pár rendszámtábla ára a továbbiakban is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint lesz.
  • A jövőben is kérhetünk egyéni rendszámtáblákat? Igen, az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámtáblák engedélyezését.
  • Van mód a kinézett tábla lefoglalására már júniusban is? Az új formátumú rendszámtáblák kiadásánál előzetes igénylésre nem ad lehetőséget a jogszabály.
  • Korábban felmerült a területi alapú rendszámok ötlete, miért nem arra álltak át? A hazai gépjármű-nyilvántartás országos, nem régiós vagy megyei alapon működik. Ennél fontosabb szempont, hogy egy efféle megoldás rengeteg többletteherrel és felesleges kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára, ha például egy fővárosi autós Fejér vagy Heves megyébe adja el a kocsiját. Ezekben az esetekben ugyanis, ha a tulajdonos vagy üzembentartó változás nem járna átrendszámozási kötelezettséggel, a területi alapú rendszámtáblák kiadásnak sem lenne értelme.
  • Régóta napirendben van a segédmotoros kerékpárok rendszámosítása, ezt nem lehetett volna most meglépni? A két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok hatósági nyilvántartásba vétele és jelzésekkel történő ellátása aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentene a járművek tulajdonosainak. A forgalomba helyezéshez kapcsolódó műszaki vizsgálat és a rendszámkiadás a jármű műszaki jellemzőitől függően, nagyságrendileg legalább 20 ezer forintba, de akár annak többszörösébe is kerülhetne. A használatban lévő segédmotoros kerékpárok jelentős részének piaci értéke ennél alacsonyabb, így sok esetben előfordulhatna, hogy drágább lenne a rendszámtábla megszerzése, mint maga a jármű. Szintén komoly nehézséget okozhatna a már meglévő segédmotoros kerékpárok tulajdonjogának igazolása.

Forrás