Sok turista rosszalkodott idén Olaszországban: itt vannak a legdurvább esetek

Sok turista rosszalkodott idén Olaszországban: itt vannak a legdurvább esetek

Volt, aki úszott Velence csatornáiban, más történelmi helyszínekre tört be, hogy többet lásson, valaki tört-zúzott, mert nem láthatta a Pápát, de a világ leghíresebb lépcsője sem vészelte át sérülés nélkül ezt a nyári szezont – derül ki a CNN összefoglalójából.

A hírportál írása szerint már nyáron az borzolta a kedélyeket, hogy júniusban két amerikai turista 25 000 dollár értékű kárt okozott a római Spanyol lépcsőn, amikor ledobták ott a robogójukat. Eközben Velencében a turisták rendszeresen úsztak az UNESCO által védett csatornákban. Augusztusban két ausztrál szörfözött a Canal Grande csatornán, míg májusban amerikaiak vetkőztek le, hogy meztelenül megmártózzanak.

Augusztusban egy ausztrál úgy döntött, hogy mopeddel körbejárja Pompeji ókori római kori helyszínét, míg októberben egy amerikai összetört két felbecsülhetetlen értékű szobrot a Vatikáni Múzeumban, miután azt mondták neki, hogy nem láthatja a pápát. Két hónappal korábban egy amerikai házaspárt rajtakaptak, amint a Colosseumnál egy boltívébe vésték bele a monogramjukat.

Az olasz idegenforgalmi hivatal adatai szerint a 2022. január-júliusi nemzetközi látogatószám 172%-kal haladta meg a 2021. évit, és még 57%-kal a járvány előtti rekordokat is.

Forrás