Nőtt itthon a külföldi vendégforgalom az év első négy hónapjában

Nőtt itthon a külföldi vendégforgalom az év első négy hónapjában

Mintegy kilencmillió vendégéjszaka adatait küldték be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) a hazai szálláshely-szolgáltatók az év első négy hónapjában, ami három százalékos forgalomnövekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az összesítés szerint januárban 20 százalékkal magasabb volt a forgalom a szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, és februárban is 3 százalékos emelkedést mértek, majd a márciusi kisebb visszaesés után áprilisban ismét a tavalyi értékek felett alakult a vendégéjszakák száma.

Az idén az első négy hónapban a külföldiek  4,6 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ez 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az Egyesült Királyságból 38 százalékkal, Németországból mintegy negyedével többen érkeztek, Olaszországból kétszer annyi turista jött, a Romániából érkezőknél 20 százalék volt a növekedés. Az Európán kívüli, távolabbi piacokról még ennél is nagyobb fellendülés volt az NTAK adatai alapján, és kiemelkedő volt a kínai turisták számának intenzív növekedése. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy áprilisban megindulhattak az első csoportos, immár célzottan csak Magyarországra irányuló, 8 éjszakás beutazások Kínából. Így a kínai vendégforgalom közel háromszorosára nőtt 2022 áprilisához képest.

Budapest esetében a fő küldőországok mindegyikéből jelentős növekedést mutattak a számok, számottevő volt a bővülés Olaszországból és Izraelből. Az MTÜ megjegyzi, hogy Izraelből érkezett a legidősebb vendég: egy 104 éves férfi. Több mint negyven százalékos volt az emelkedés az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Spanyolországból is – közölték.

A vidéki utazási célok közül Gyula és térsége volt népszerű, ahol 60 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma – írták, hozzátéve, hogy Hévízen, Győrben és Bükön is erőteljes volt a külföldi vendégéjszakák számának emelkedése. A belföldi utazók elsősorban Budapestre és környékére, illetve Gyulára és térségébe utaztak szívesen. Az NTAK adatai alapján a hazai települések közül legnagyobb mértékben, 40 százalékkal Gyöngyösön nőtt a belföldi vendégéjszakák száma az első négy hónapban. Szintén kétszámjegyű növekedést mértek Visegrádon, Tapolcán, Veszprémben és Cserkeszőlőn – áll az MTÜ közleményében. (MTI)

Forrás