Úja megnyílt a veszprémi várnegyed

Úja megnyílt a veszprémi várnegyed

A Gizella Napok keretében a Veszprémi Érsekség ismét megnyitotta a várnegyedet a helyiek, illetve a kultúra, a vallás, a történelem iránt érdeklődők előtt.

Elkészült a 2020-25 között tartó várnegyed beruházás első üteme. Megújult 18 épület homlokzata és tetőszerkezete, a Biró-Giczey Ház, a Körmendy Ház, a Szent Mihály Főszékesegyház és az Érseki Palota egyes terei pedig ismét látogathatóvá váltak, kezdetét vette a Work In Progress 2023 (WIP’23) kiállítás. A nyitóhétvégén, május 12-14-én megtelt a várnegyed.

Már a nyitóhétvégén kimagasló érdeklődés kísérte a Work In Progress 2023 kiállítást, amely az elkövetkező hónapokban folyamatosan elérhető lesz. A rendezvényre történő regisztráció felülete a wip2023.hu honlap. A kezdeményezés több mint egy klasszikus tárlat: a Körmendy Házban és a Biró-Giczey Házban hagyományos kiállítások várják a látogatókat, míg a tematikus várséták egészen más aspektust tárnak a résztvevők elé. A WIP’23 célja, hogy az építőipari és restaurátori munkálatok ne távol tartsák, hanem éppen közelebb engedjék a látogatókat a megújuló várnegyedben.

A történelmi léptékű beruházás keretében a projekt végéig mintegy 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabad terület, kert újul meg. Utóbbiak közül több már az első ütemben elkészült, így többek között látogathatóvá vált a Nagyszeminárium, a Körmendy Ház és a Biró-Giczey Ház kertje. A 2025-ig tartó fejlesztés egyszerre hitéleti, turisztikai és kvalifikált munkahelyteremtő beruházás. Hozzájárul a helyi közösség megerősödéséhez, Veszprém regionális szerepének és nemzetközi ismertségének megerősödéséhez.

Forrás