Fellendítenék a horgászturizmust, már készül a stratégia
Ősszel kerülhet a kormány elé a horgászturisztikai stratégia és program, az előkészítő munkacsoportban a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) mellett a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is részt vesz – mondta a miniszterelnök főtanácsadója.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a kormány közéleti tevékenysége a társadalmi párbeszédre épül, ezért a vízi turizmus jövőjének alakításában számítanak a horgászok észrevételeire. A több mint 800 ezer tagot képviselő Mohosz részéről jogos igény, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe, véleményezhessék a beruházásokat. A konzultációk eredményei mindig hasznosulnak, a kormány figyelembe veszi az érintettek visszajelzéseit, így a horgászok észrevételeire is számít a stratégia kidolgozásakor – tette hozzá.
A Miniszterelnökség képviseletében az aktív Magyarországért felelős államtitkár méltatta a kezdeményezést. Révész Máriusz szerint a stratégia 10 évre kijelölheti a vízi turizmushoz kapcsolódó fejlesztések irányait. Az államtitkárság komolyan veszi az egyeztetést a civil szervezetekkel, hogy a turisztikai stratégiák kidolgozásában részt vehessenek mindazok, akik a legjobban értenek az érintett területhez – fogalmazott.
Szűcs Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz) a Mohosz elnökeként hangsúlyozta, hogy a stratégiának köszönhetően új szintre lép a szervezet kapcsolata a kormánnyal. A horgászat gazdasági szempontból is jelentős tevékenység, hiszen tavaly csaknem 10 millió szabadidős nap kapcsolódik hozzá, a családtagokkal együtt legalább 1 millió ember vesz benne részt, foglal szállást és vesz igénybe szolgáltatásokat évről évre. Fejlesztésekre azért is szükség lesz, hogy a Mohosz közfeladatot ellátó szervezetként biztosíthassa az állami tulajdonú vizek fennmaradását – tette hozzá. (MTI)