Irány az ingyen kori a Balatonnál

Irány az ingyen kori a Balatonnál

Ha már a Balaton jegét régóta hiába várjuk, annak ellenére, hogy a Magyar Tenger ki tudja mikorra fagy be annyira, hogy jelgén biztonságosan korizhassunk, a tó partján így is akad két pálya, ahol ingyen lehet korcsolyázni. Az egyik ilyen hely a déli parton van. Zamárdiban december végén nyílt meg az a 180 négyzetméteres koripálya, ahol közösségi térként gyűlhetnek össze a korcsolyázás szerelmesei a sportolás és az együttlét örömére. Az ingyenes pályán ráadásul korcsolyát is bérelhetnek azok, akik egy hirtelen ötlettől…

Tovább Tovább

100 ezer eurós támogatást kaphatnak a vendéglátósok Ausztriában

100 ezer eurós támogatást kaphatnak a vendéglátósok Ausztriában

2024-ben akár százezer eurós támogatás kaphatnak Ausztriában a vendéglátósok a tradíció meőrzésére és a fejlesztésre Alsó-Ausztriában 2024 elejétől – egy gasztronómiai és turisztikai csomag részeként – lehet igényelni a „helyi vendéglátó kultúra fellendítését” ösztönző támogatást. Összesen négymillió euró áll rendelkezésre. Egy, a vendéglátás területen tevékenykedő vállalkozás akár 100 ezer eurós támogatást is kaphat. A tartományi kormányzat „célzott finanszírozással kíván hozzájárulni a helyi vendéglátókultúra erősítéséhez” – nyilatkozta a konstrukció ismertetésekor Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartományfőnöke. „A klasszikus alsó-ausztriai fogadós szakma régóta nyomás alatt van. Az elmúlt…

Tovább Tovább

Jön a Scorpions, az ikonikus hard rock banda új show-val veszi be Budapestet

Jön a Scorpions, az ikonikus hard rock banda új show-val veszi be Budapestet

  Legendás slágerek és a vadonatúj album zenéi. A Scorpions, a Love at first sting album mellett a 40. évfordulójára készült különleges új show-al garantáltan meghódítja Budapestet június 29.-én a Budapest Arénában. A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra turnéra indulunk, és…

Tovább Tovább

Több, mint találkozás a pesti Bazilika orgonájával

Több, mint találkozás a pesti Bazilika orgonájával

Különleges orgonakoncertek hallhatók a budapesti Szent István Bazilika különleges helyszínén. „Nagyorgona szemtől szemben” címmel izgalmas, rendszeres program vette kezdetét a Budapest ékességének számító Szent István Bazilikában. A szerdánként hallgatható orgonakoncertek több szempontból is különleges élményt nyújtanak a látogatóknak. Egyrészt azzal, hogy a különleges eseményre különleges helyen, a Bazilika karzatán kerül sor, ahol a résztvevők közvetlenül is megcsodálhatják a rendkívüli szépségű templomi hangszert. Másrészt azért, mert a délelőtt 11-kor kezdődő koncertek kétrészesek: a patináns orgona bemutatása mellett kerül sor a zeneművek…

Tovább Tovább

Termőföldről, vagy laborból jön a jövő húsa?

Termőföldről, vagy laborból jön a jövő húsa?

A növényi hús nem csak a vegetáriánusok körében népszerű. Piaci részesedése csekély, de lenyűgöző a növekedés. 2030-ra 30 milliárd eurós lehet a piaca. Az élelmiszeripar a mesterséges húst is erőteljesebben futtatná, pedig drága és rossz a klímamérlege. A tények önmagukért beszélnek. A Good Food Institute táplálkozással foglalkozó nemzetközi civilszervezet a NielsenIQ piackutató 13 európai országot átfogó adatait elemezve megállapította, hogy a kiskereskedelmi szektorban a növényi alapú élelmiszerek értékesítése a gazdasági nehézségek ellenére is tovább növekszik. A növényi eredetű alternatívák kiskereskedelmi…

Tovább Tovább

Még több gép repül Pekingbe, Pestről

Még több gép repül Pekingbe, Pestről

Heti háromra bővíti a Budapestről Pekingbe induló járatait az Air China áprilistól. A kínai állami tulajdonban lévő Air China – a China Southern Airlines után – az ázsiai ország második legnagyobb kereskedelmi légitársaságaként  április 4.-től az eddigi heti kettőről, heti háromra bővíti a Pekin és Budapest közötti járatát. Az AIRportal információi szerint a légitársaság Boeing 787-9 Dreamilinerei a hétfői, csütörtöki és pénteki napokon repülnek közlekednek a két főváros között. A CA 719-es járatok helyi idő szerint 02:50-kor szállnak fel Pekingből,…

Tovább Tovább

Normafán várják a szánkózókat és a sífutókat

Normafán várják a szánkózókat és a sífutókat

Péntektől újabb magyar „síterepen” élvezhetik a szánkózók és a sífutók a csúszás örömeit. Ezúttal a főváros tetején, a Normafán lehet kipróbálni a pályákat a frissen gyártott hóban. A szánkópálya ingyenesen, a sífutópálya 1000/2000 forintos napidíjért használható. Forrás

A Cirkuszfesztiváltól a Böllérfesztig – hétvégi programajánló

A Cirkuszfesztiváltól a Böllérfesztig – hétvégi programajánló

Ez a januári hétvége aztán tényleg csak az eget tekintve nevezhető szürkének, a programkínálat igazán színes és fenséges. Kezdve a parádés Cirkuszfesztiváltól a Böllérfesztiválon át a szemképráztató Luminaparkig és a többi kisebb-nagyobb programig.   A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra idén január 10-15. kerül sor. A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjének tartott eseményen több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról. Az 1996 óta, kétévente megrendezett eseménynek ezúttal is a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont. Renoir kiállítás meghosszabbítva….

Tovább Tovább

Ars poeticájuk: Körutazások magyar szemmel

Ars poeticájuk: Körutazások magyar szemmel

Nem a megszokott utat járja a Kárpáteurópa utazási iroda. A több mint 20 éve sikeres cég a legtöbb körutazásos irodával szemben elsősorban az egykori Magyarország, pontosabban fogalmazva, a néhai Magyar Királyság, illetve az egykori Osztrák-Magyar Monarchia érdekszférájába tartozó területekre szervez kulturális-történelmi körutazásokat. Erről kérdeztük az iroda vezetőjét Petrus Györgyöt.   – Ha körutazásokról beszélünk, akkor a legtöbben Párizsra, Rómára, Londonra, esetleg felkapott tengerparti célpontokra, például a Francia Riviérára, Andalúziára, Sziciliára gondolnak. Önök miért választottak más utakat, területeket? – Azért mert…

Tovább Tovább