Sasok, hódok, kerámiák és akkordok nyomában – hétvégi programajánló

Sasok, hódok, kerámiák és akkordok nyomában – hétvégi programajánló

Bőséges a hétvégi programkínálat: indulhatunk gemenci vízitúrára, csodálhatunk sasokat a Hortobágyon, kerámiákat Szentendrén, fényfestést Szombathelyen vagy épp komolyzenei koncerteket az Aquincumi Múzeumban.

Hódító hód kenutúra

Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park

A túra helyszíne a vadregényes Gemenci erdőben található Vén-Duna, amely bő száz évvel ezelőtt még a Duna félkör alakú főága volt. A folyószabályozás során ezt a szakaszt átvágták, a folyókanyarulat ma mellékág, amit az északi végén egy keskeny csatorna köt össze a folyóval, a déli végén szabad a kijárata a Duna felé. A Vén-Duna vízfelületén alig van sodrás, nyugodt a vízfelület, olyan mintha egy békés tó lenne.

A résztvevők megcsodálhatják a folyóparti ártéri erdőt és az itt élő vízimadarakat, miközben a szakvezető természetvédelmi őr rengeteg érdekes információt oszt meg a résztvevőkkel a vadregényes területről, az élővilágról, az ártéri életről.

A kenutúra négyszemélyes túrakenukkal zajlik, a túra időtartamára a résztvevők mentőmellényt és evezőlapátot kapnak, a résztvevők saját maguk eveznek. Amiről fontos gondoskodni: sapka, naptej, valamint a szúnyogok és kullancsok elleni védekezés. A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja vezeti.

INFÓ: Minimum létszám: 15 fő, előzetes bejelentkezés szükséges. E-mail: attila.komlos@ddnp.hu, eva.horvath@ddnp.hu Találkozási pont: Bárka Pihenőház Baja-Dunafürdő, Bárka u. 75. Időpont: 09.00 óra. A program időtartama: 3 óra. A túra hossza: 8 km. Részvételi díj: 2500 Ft/fő

Fókuszban a kerámia Szentendrén

Fotó: Dumtsa Kézműves Kirakodó Facebook-oldala

A keramikusoké lesz a főszerep a hétvégén a Dumtsa Kézműves Kirakodón, ahol a Szentendrei Keramikusok Egyesülete művészeinek alkotásaiból vásárolhatnak az érdeklődők 15-én és 16-án. A látogatók a kerámia sokszínűségével találkozhatnak, a porcelán ékszerektől, tálalóeszközöktől, lakberendezési tárgyaktól kezdve a színes mázakkal különlegessé tett kicsi kerámiákon, porcelán állatfigurákon, kőedényeken át a gasztronómia és a virágok által inspirált iparművészeti munkákig.

A közönség ez alkalommal Ábrahám Anna, Belá Krisztina, Borsódy Eszter, Bula Gábor, Gálffy Ildikó, Hidvégi Petra, Illés László, Kaiser Fanni, Kóczián Csaba, Lantos Judit, Leel-Őssy Enikő, Maholányi Gabriella, M. Szabó Anikó, Nemes Tímea, Rencz Mariann és Szente Krisztina alkotásaival találkozhatnak.

A Szentendrei Keramikusok Egyesületét 2006-ban alapították meg helyi művészek, a szakmai közösség az elmúlt szűk húsz évben kiállításokat rendezett Szentendrén a Művészetmalomban és a Barcsay Galériában, Leányfalun, Pécsett és Budapesten a Zikkurat Galériában, valamint aktívan részt vett a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiváljain is. Az egyesületnek jelenleg 22 tagja van. A Dumtsa Kézműves Kirakodó húsvétkor debütált és október közepéig várja a látogatókat hétvégente – közölte a turisztikai társaság.

Szombathelyi Bloomsday

Fotó: Bloomsday Szombathely Facebook-oldala

Június 14-én ismét megkezdődik Szombathely kortárs összművészeti fesztiválja, a Bloomsday, amely három napon át várja kiállításokkal, koncertekkel, pódiumbeszélgetésekkel, fényfestéssel és kültéri installációkkal az érdeklődőket.

1994 óta rendezik meg civil kezdeményezésre a Bloomsdayt, amely annak állít emléket, hogy a világhírű író, James Joyce többször megemlíti Ulysses című regényében Szombathelyt mint a regény főhőse, Leopold Bloom származási helyét.

A fesztivál kiemelkedő eseménye – a Leopold Bloom Művészeti Alapítványnak köszönhetően – a Szombathelyi Képtárban szombat délután öt órakor nyíló Leopold Bloom Gyűjtemény című kiállítás lesz, amely az alapítvány által díjazott kortárs művészek műveit mutatja be, és amelynek anyaga az alapítvánnyal kötött megállapodás szerint hosszabb ideig Szombathelyen marad megőrzésre.

A múzeumi negyedben található Rákóczi Ferenc utca Leopold Bloom sétánnyá alakul át a fesztivál alatt, számos programmal várja az érdeklődőket. A Rákóczi utcai nagyszínpadon szombat este előbb a Kugler zenekar, majd a Csaknekedkislány, végül pedig a Mirror Glimse ad koncertet.

Tánc és zene az Aquincumi Múzeumban

Ingyenes zenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal, tánccal és zenével várja a családokat a Budapesti Fesztiválzenekar június 15-én Budapesten, az Aquincumi Múzeumban.

A BFZ Zenei vásárán és családi napján minden órában kezdődik kamarakoncert, a zenekar gyerekeknek szóló koncertformái és kezdeményezései is bemutatkoznak, köztük a Kakaókoncert, amelynek célja, hogy mesélős formában szerettesse meg a gyerekekkel a komolyzenét. A Zenevár elnevezésű zenei nevelési program mellett az interaktív Hangszerkóstolón a BFZ muzsikusainak segítségével kézbe lehet venni a hangszereket és meg lehet szólaltani azokat.

A SZETT Egyesület művészei kézműves foglalkozásokat tartanak, a nyomozó kedvű gyerekek a múzeum egész területén kereshetik a zenei tárgyú keresztrejtvény elrejtett kérdéseit.

Felcsendülnek barokk művek, elhangzik Dvorák egyik vonósnégyese, és fellép a Fesztiválzenekar kedvelt népzenei triója, Kádár István, Szabó András és Fejérvári Zsolt, a produkcióhoz néptáncoktatás is csatlakozik. Zenélnek a BFZ ütőhangszeres művészei, a zenekar rézfúvósai pedig a dzsessz irányába kalandoznak.

A Fesztiválzenekar céges partnerei a fenntarthatósághoz kapcsolódó programmal készülnek. A látogatók elektromos autókat próbálhatnak ki, a gyerekek zöldségekből faraghatnak formákat és megkóstolhatják a legváltozatosabb salátakeverékeket.

A BFZ standjánál a 2024-25-ös évad bérletei és koncertekre szóló jegyek is megvásárolhatók lesznek, de elérhető lesz a búcsúzó jubileumi évad emlékalbuma és a nemzetközileg ünnepelt, új Eroica-felvétel is – áll a közleményben.

Sólyom és sasnézőben Góréson

Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park

A Hortobágyi Nemzeti Park szervezésében a Górés tanyán betekintés nyerhető a nemzeti park madárrepatriáló telepén folyó munkába bemutató volierek segítségével. A program során a Filagóriás halom tetejéről a környék természeti értékei, a természet, az ember és a táj egymásra gyakorolt hatása is megismerhető.

INFÓ Helyszín: Egyek-pusztakócsi mocsarak bemutatóterület. Időpont: 2024. június 15. (szombat) 9.00 Találkozás: 9.00 óra; Górés tanya (Megközelítés: gyalogosan vagy személygépkocsival 33-as főút 54. kilométerkő közelében Kócsújfalunál lekanyarodva a földúton 4 km. Jelentkezés: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Látogatóközpont, Tel.: 52/589-000 (hétfő kivételével 9.00-15.45) E-mail: info@hnp.hu

Forrás