Monumentális összművészeti áradat a Liszt Ünnepen

Monumentális összművészeti áradat a Liszt Ünnepen

Október 9. és 22. között idén már negyedik alkalommal tiszteleg Liszt Ferenc öröksége előtt a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely a Müpában, illetve több budapesti helyszínen várja a művészetek szerelmeseit. Az összművészeti eseménysorozat a klasszikus és kortárs művészetek legnagyobb hazai és nemzetközi képviselőit hozza el a magyar közönség számára, változatos műfajokat és művészeti formákat felvonultatva, a klasszikus zenétől a jazzig, az irodalomtól a kortárs táncig.

Grandiózus nyitókoncert Liszt Ferenc legendás oratóriumával
A fesztivál október 9-i nyitókoncertjén Liszt Ferenc Árpád-házi Szent Erzsébet történetét feldolgozó Szent Erzsébet legendája című oratóriumát hallgathatja meg a Müpában a nagyközönség, kiemelkedő hazai és külföldi művészek jóvoltából. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkarának előadásában megvalósuló koncertet Vashegyi György, a Filharmonikusok főzeneigazgatója vezényli. A címadó Szent Erzsébet szerepében a nemzetközileg elismert svájci szopránt, Gabriela Scherert, további szerepekben pedig Johannes Kammler, Bogdan Talos, Láng Dorottya és Nagy Zoltán szólistákat hallhatjuk.

Fotó: lisztunnep.hu

Világhírű karmesterek és zenekarok
Az eseménysorozat keretein belül a világ legjelentősebb karmesterei és zenekarai közül lépnek színpadra válogatott művészek. Közéjük tartozik a világ leghíresebb zenekaraival dolgozó Vaszilij Petrenko orosz-brit karmester, aki a londoni Royal Philharmonic Orchestra vezényletével egy olyan koncertprogramot állított össze, amelyben Dvořák Karnevál című nyitánya és Bartók Concertoja mellett Liszt II. (A-dúr) zongoraversenye is felcsendül a Müpában. Különösen izgalmassá teszi az estét, hogy a zongoránál az igazi Liszt-specialista Balog József, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész foglal helyet, akit a magyar közönség már jól ismerhet virtuóz játékáról.

A Kolozsvári Magyar Opera koncertje szintén kiemelkedő eseménynek ígérkezik a fesztivál programjában, hiszen a megbízott művészeti vezetőjük, Selmeczi György kimondottan olyan Liszt-kompozíciókat válogatott össze, amelyek ritkán szólalnak meg a nagyközönség előtt. A Müpában megrendezésre kerülő koncert tehát valódi zenei ínyencségnek ígérkezik mindazok számára, akik szeretnének mélyebb betekintést nyerni Liszt kevésbé ismert alkotásaiba.

A fesztivál záróeseményeként Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie ad koncertet a Pesti Vigadóban október 22-én, amelyen a zene és a költészet összefonódásának jegyében Liszt művei Schiller és Goethe irodalmi alkotásaival találkoznak. Az est szólistájaként Ránki Fülöp, a fiatal zongoraművészek egyik legnagyobb hazai reménysége lép fel.

Fotó: lisztunnep.hu

Könnyedebb műfajok a Liszt Ünnepen: jazz, elektronika és alien pop
A fesztivál műfaji sokszínűsége révén nemcsak a klasszikus zene rajongói találhatnak az ízlésüknek kedvező programokat, hanem a könnyedebb műfajok kedvelői is. A luxemburgi születésű zongorista és zeneszerző, Francesco Tristano koncertjén egyedülálló előadásmódjával elmossa a klasszikus és a modern zenei világok határát. A zenei kísérletezés jegyében a rock és az alternatív pop stílusjegyeit ötvöző alien pop stílust megteremtő, több, mint negyven éve alapított Einstürzende Neubauten zenekar is ellátogat Budapestre, hogy bemutassa legújabb, 2024-ben megjelent albumát.

Izgalmas fellépő lesz a detroiti DJ, Jeff Mills, Jean-Phi Dary billentyűs és Prabhu Edouard tablavirtuóz triója is, akik a hármuk zenei világát ötvöző Tomorrow Comes The Harvest nevet viselő, az ismeretlen felfedezéséről, a különleges hangok és ritmusok kereszteződéséről, az improvizációról és a művészi átlényegülésről szóló koncertjüket hozzák el a Millenáris Üvegcsarnokába.

A könnyűzene rajongóinak legnagyobb örömére immár harmadik alkalommal jön a Liszt Ünnep és az Akvárium Klub által közösen életre hívott fesztivál, az Isolation Budapest, amelynek keretein belül ismét a szcéna legprogresszívebb művészei és formációi kínálnak majd új zenei impulzusokat a közönségnek.

Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Kortárs tánc, cirkusz és irodalom
A Liszt Ünnep nemcsak a zenéről szól, hanem a különféle művészeti ágak közötti átjárásról is. A Recirquel társulat, amely a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző zsáner, a cirque danse életre hívója, idén is itt mutatja be legújabb előadását Paradisum címmel. A Vági Bence rendezésében és koreográfiájával megvalósuló előadás az emberiség aggodalmait kifejező éteri mozgásnyelvet hivatott felkutatni.

Ismét a Liszt Ünnep részeként kerül megrendezésre a Margó Irodalmi Fesztivál is, ahol a kortárs irodalom hazai és nemzetközi szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők. A fesztiválon a kötetbemutatók, beszélgetések és író-olvasó találkozók mellett olyan előadók koncertjei is helyet kapnak, mint az Anima Sound System, Vecsei H. Miklós és a QJÚB, valamint Kollár-Klemencz László. A minden évben egy-egy régió vagy ország UNESCO által is elismert kulturális örökségeit középpontba helyező PONT Fesztivál is a Liszt Ünnep keretein belül valósul meg a Múzeumkertben, idén a török hagyományokra fókuszálva.

Fotó: facebook / Recirquel, Hirling Bálint

Art Market Budapest és képzőművészeti élmények
Azok, akik a képzőművészet iránt érdeklődnek, szintén bőséges kínálatra számíthatnak a Liszt Ünnep során. A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető Galimberti Sándor és Dénes Valéria életmű-kiállítás és a Ludwig Múzeum Női kvóta 01 elnevezésű, kizárólag női alkotók műveiből álló válogatása mellett Közép- és Kelet-Európa első számú képzőművészeti vására, az Art Market Budapest várja a látogatókat, amely immáron 14. alkalommal szolgál különleges élménnyel a műértő és műélvező közönség számára a Millenárison.

Fotó: amb.hu

További információk, teljes program és jegyvásárlás a Liszt Ünnep honlapján elérhető: https://lisztunnep.hu/

Meichl Frida

Forrás