Ebben a sorrendben nyitnak a síterepek a Tátrában
A tervek szerint november végén már beindulnak a síliftek Chopokon, majd a következő hetekben a magas-tátrai üdülőhelyek, pl. Csorbató és Tátralomnic is megkezdi a szezont. Forrás
A tervek szerint november végén már beindulnak a síliftek Chopokon, majd a következő hetekben a magas-tátrai üdülőhelyek, pl. Csorbató és Tátralomnic is megkezdi a szezont. Forrás
Lassan egy hónapja a napsütés határozza meg az osztrák hegyek időjárását, a gleccsereken kívül aligha találunk havat, a kitzbüheli Resterhöhén mégis elindult a szezon, köszönhetően a tavalyi hónak. Forrás
November 8-16. között Budapestre érkezik a XXII. Olasz Filmfesztivál, a MittelCinemaFest 2024, amely a legjobb kortárs olasz alkotásokat mutatja be a Puskin és Tabán mozikban. Az érdeklődők tizenkét kiemelkedő, eredeti nyelven, magyar felirattal vetített filmet láthatnak, melyeket több díj és nemzetközi siker kísér. Fotó: 22. Olasz Filmfesztivál A fesztivál Paolo Sorrentino, a nagyhatású olasz rendező legújabb alkotásával, a Parthenope – Nápoly szépe című filmmel nyitja meg kapuit. Az Oscar-díjas rendező ezúttal szülővárosa, Nápoly iránti szeretetét tárja elénk, és az élet…
Pinokkió, a fából faragott kisfiú története idén ősszel egy különleges multimédiás kiállításon elevenedik meg a Zoo Debrecen területén. A lengyel szervezők által megálmodott Garden of Lights október 18. és március 2. között látogatható, egyedülálló élményt nyújtva gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Fotó: Facebook/Zoo Debrecen A varázslatos kertbe belépve a látogatók egy fény- és hangjátékkal kísért utazáson vehetnek részt, ahol Pinokkió ikonikus kalandjait követhetik nyomon. A kiállításon természetesen megjelennek a történet jól ismert szereplői: Dzsepettó, a Kék Tündér és természetesen maga Pinokkió, akik…
Ezen a hétvégén a Márton-naphoz kötődő gasztronómiai ünnep veszi kezdetét a lajosmizsei Öreg Tanyacsárdában. Ínycsiklandó Márton-napi libalakoma várja a vendégeket ezen a hétvégén az Öreg Tanyacsárdában. Az őszi gasztronómiai ünnepek kiemelkedő eseményeként a Márton-nap különleges alkalmat nyújt arra, hogy egy régi magyar hagyományt újra átéljünk, hiszen Márton napja hagyományosan a bőség és az ízek ünnepe. Az az esemény, amikor a vendégek még egyszer jóízűen lakmározhatnak, mielőtt a hagyományok szerint kezdetét venné a 40 napos adventi böjt. Ennek örömére az Öreg…
Már nincs messze a síszezon és ennek biztos jele, hogy a hazai síterepek is elkezdték az előkészületeket. Az eplényi Síaréna Vibe Park közösségi oldalán jelentette be, hogy elkezdik értékesíteni a téli szezonbérleteket. Forrás
Már nincs messze a síszezon és ennek biztos jele, hogy a hazai síterepek is elkezdték az előkészületeket. Az eplényi Síaréna Vibe Park közösségi oldalán jelentette be, hogy elkezdik értékesíteni a téli szezonbérleteket. Forrás
Amíg a környékünkön várni kell a havazásra, addig Észak-Amerikában a síterepek már ízelítőt kaptak a télből. Előzetes becslések szerint a hétvégén már 18 síterepen lehet síelni az USA-ban és Kanadában. A héten jelentős mennyiségű hó esett, amely miatt több helyen is előre hozták a szezonkezdetet. Forrás
November második hétvégéjén sem lesz hiány színes programokból, hiszen az ország minden táján izgalmas, szórakoztató és kellemes programokkal várják az érdeklődőket. A filmek szerelmesei az országszerte különleges és kedvezményes vetítéseken vehetnek részt, a gasztronómiai élmények rajongói ínycsiklandó libaételeket és borokat kóstolhatnak, a horgászat megszállottjai számára pedig igazi paradicsommá válik a Hungexpo. November 6-13.: Verzió Dokumentumfilm Fesztivál 2024 – országszerte több helyszínen A 2024-es Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 6. és 13. között immár huszonegyedik alkalommal hozza el a világ…
Ez a nap is jól kezdődik! Miközben a Hotel Šachtička napfényteraszán a reggeli finomságokat ízleljük, a friss hegyi levegőt beszívva, az Alacsony-Tátra zöldbe borult, különleges szépségű hegygerincének látványában gyönyörködhetünk, hogy utána egy kiadós túrára induljunk a környék felfedezésére. Hol van már az az idő, amikor a havas tájban tündöklő síparadicsomokat csak télen keresték fel az utazók! Az aktív életmód hívei időközben rájöttek arra, hogy ami télen szép, az nyáron is szép – csak másképp. Így váltak a kontinens síparadicsomai…