Solymár vára, egy félreértéssel

Budapest közvetlen közelében, a Pilis és a Budai-hegység magaslatai között, a Mátyás-dombon áll az az ősi vár, aminek felkeresése a múltidézés mellett a csodás kilátás miatt is kellemes programot ígér.

Szarkavár, mondják sokan, ha a solymári vár kerül szóba, de a helyzet az, hogy ez a nén félreértésből került a köztudatba. Ezt is megtudhatjuk akkor, ha a fővároshoz közeli Solymárra látogatva a kétezres évek elején példásan helyreállított várat felkeressük, amelynek öregtornyából parádés panoráma tárul a szemünk elé. A vár történelmét és jelenlegi programjait bemutató weboldal szerint az erődítmény első tulajdonosa mai tudásunk szerint Csáktornyai Lackfi István nádor volt, aki a 14. század második felében jutott a birtokhoz, és a század végén építtette meg a kis alapterületű főúri kővárat. Az apró solymári vár ezután közel 200 évig a pilisi régió ezen részének egyik meghatározó építménye volt, amely királyoknak és főúri méltóságoknak is pihenést és főként biztonságot nyújtott. Nem véletlen, hogy II. Ulászló király, egyik ránk maradt levelében azt ecseteli, hogy mekkora élményt jelent számára, amikor a solymári erődítményben, a vadászatban kipihenheti ki az uralkodói feladataihoz kapcsolódó fáradtságát.

A királyi vonalat reprezentálja az is, hogy 1404-től Luxemburgi Zsigmond király, 1420-től Cillei Borbála királyné, 1437-től Luxemburgi Erzsébet királyné 1449-től Hunyadi János kormányzó, 1481-től Hunyadi Mátyás király, 1482-től Corvin János herceg volt a vár tulajdonosa, 1531-től Buda város tulajdonába került az erődítmény.

Amelynek megszületésében egyértelműen nagy szerepe volt annak, hogy a királyok fontos útvonalának számító Visegrád és Buda közötti útvonalon azon a dombon emelték, ahonnan kiváló rálátás nyílik a vidékre, ami természetesen a biztonság szempontjából sem volt közömbös. A régészeti leletek szerint az épület kezdeti stílusára erősen hathatott a Magyarországon kibontakozó gótika, ami után a korai és az érett reneszánsz nyomai is megtalálhatóak. A török veszély közeledtével jelentős átépítés történt: ekkor épült a keleti irányú öregtorony, a nyugati irányú figyelőtorony és a belső várfal is, miközben az erődítmény várkastéllyá, erődítmény-szerűvé érett.

Hogy pontosan milyenné az mindmáig vita tárgya, mert az eddigi kutatási eredmények csak találgatásokra adhatnak okot, ugyanis az építmény eredeti helye, akár még a bejárat pozícióját tekintve is  homályba vész. Már csak azért is, mert miközben a törökök nem tartották stratégiailag megfelelő helyen állónak a solymári várat, a romjait már nem is építették újjá. A pusztítást pedig az tette teljessé, hogy a 150 éves török megszállás után, az 1700-as évek elejétől több hullámban ideérkező bajor, baden-württembergi és frankföldi német telepesek a vár falait építőanyagként, a várhegyet pedig kőbányaként használták új otthonaik megteremtéséhez.

Fotók:solymarivar.com

A korábban nem igazán látványos romterület a 2005-2006 folyamán végzett nagyszabású fejlesztés (a várfalak eltérő magasságba történő felmagasítása, az eredeti öregtorony és kapuzat feltételezett alakját idéző kilátótorony és kapu, valamint színpad építése, stb.) révén nyerte el jelenlegi állapotát.

Meichl Gréta

címlapkép:wikipedia.com