POLAND. MORE THAN YOU EXPECTED – LENGYEL WORKSHOP A VÁROSLIGETBEN

POLAND. MORE THAN YOU EXPECTED – LENGYEL WORKSHOP A VÁROSLIGETBEN

A szeptember 12-én megrendezésre került lengyel workshop keretében, számos lengyel város és régió, valamint a rendező Lengyel Idegenforgalmi Szervezet révén a hazai média képviselői gazdag ízelítőt kaphattak arról, hogy miért is annyira találó a „Lengyelország több mint gondolnád” szlogen.

A rendezvényt Farkas Melinda, a szervezet igazgatójának felvezetője nyitotta meg, melyben röviden bemutatta az egy év alatt elért sikereket. Kiemelte, hogy a statisztikák alapján, az elmúlt évben közel 250 ezer dunajeci tutajozó között a magyar turisták voltak második legnagyobb számban. Továbbá a tavalyi téli időszakban, Zakopanéban soha nem látott mértékben jártak magyarok, melyre számos helyi magazin csak „magyar invázióként” utalt. Illetve az aktív turisztikai lehetőségekről szóló korábbi megjelenéseknek köszönhetően Alsó-Sziléziában is megjelentek a magyar kerékpárosok. Újdonságként bemutatásra került a Bárány Róbert filmessel készülő, Lengyelországot egyedi megvilágításból bemutató sorozat több része is, melyek már elérhetők a Youtube-on.

 

Ehhez közvetve kapcsolódva bemutatta az eddigi, újszerű turisztikai kommunikációs koncepcióba illeszkedő új weboldalt, a szialengyelorszag.hu-t, mely a szervezet támogatása alatt, számos újságíró és blogger által szerkesztett, könnyed hangvételű, inspirációs felületként fog működni.

ELŐADÁSOK VARSÓTÓL TARNÓWIG

A Go to Warsaw képviseletében Katarzyna Banasik-Urbanowska Varsó színes, változatos, és modern arcát mutatta be. Így például beszélt a sokrétű tömegközlekedésről, az élénk sportéletről, valamint a bőséges koncert és fesztivál választékról, valamint megemlítette, hogy sok turistát vonzanak a történelmi helyszínek, valamint a város közel 100 múzeuma is. Ehhez kapcsolódva a Crowne Plaza Warsaw – The Hub varsói hotel képviselője prezentálta modern belvárosi szállodájukat.

A hazánkban egyelőre még kevéssé ismert Łódź gazdag indusztriális örökségéről Tomasz Koralewski, a Lódzi Idegenforgalmi Szervezet képviselője tartott előadást. A gazdag textilipari múlttal rendelkező város számos ipari épülete eredeti atmoszféráját megtartva született újjá étteremként, szállodaként, rendezvényhelyszínként, múzeumként, bevásárlóközpontként.

Malgorzata Lipska-Boichuk, a város idegenforgalmi szervezetének munkatársa Lublin titokzatos, és izgalmas és egyben klasszikus világáról is beszélt – többek között megemlítve azt is, hogy a város a 2029-es Európa Kulturális Fővárosa cím várományosa. Itt bekapcsolódott az Arche Hotel Lublin is a prezentációba.

Forrás