A diszkrét álomdesztináció – Omán a tradícióra épülő luxus országa

Az Arab-félsziget csücskén fekvő Omán, miközben olyan, mint amilyennek a misztikus és gazdag Kelet világát elképzeljük, hiába meseszép, mégsem tartozik a felkapott, reflektorfényben álló desztinációk közé. Nem véletlenül. De nem azért, mintha egy ománi látogatás nem érne fel egy álomutazással.

Annak nyitja, hogy az Ománi-öböl ötcsillagos országa – annak ellenére, hogy csodás természeti szépségekkel megáldott, biztonságos hely – miért nem került még a turisztikai prospektusok címoldalára, az, hogy Omántól és az omániaktól egyaránt távol áll a feltűnősködés. Nem erre alapozzák turizmusukat, és nem is csak a külföldi utazókból akarnak megélni. Így, miközben már a repülőről is látszik a főváros, Maszkat (Muscat) egységes, rendezett városképe, a repülőteréről taxival kihajtva az is feltűnik, hogy a hófehér, elefántcsontszínű házak nem emelkednek 3-4 emelet fölé. Mindössze az üzleti negyedben vannak egy-két emelettel magasabb épületek.

A békebeli Arábiát megidézve

Pedig megtehetnék, hogy egymás után építik a hivalkodó felhőkarcolókat, mert az olajkincs felfedezése után Ománra is rendkívüli gazdagság szakadt. Amit persze az azóta épült, emberi léptékű házak, utcák is tükröznek. De az apró öböl menti ország mégsem az újgazdagok hivalkodását választotta, miközben igyekszik megőrizni a békebeli Arábia hangulatát, benne kulturális és építészeti gyökereit, amelynek egyik látványos eleme a sokfelé visszaköszönő bástyamotívum is. Amiben nyilván az is szerepet játszik, hogy az ország méltán büszke a régi erődökre, amelyekből közel 500 található szerte az országban, egyikük, a Bahla-erőd a világörökségi státuszt is megkapta.

A kőolajlelőhelyek felfedezése a 70-es években természetesen alapjaiban és robbanásszerűen változtatta meg Omán, mint ahogy a környező arab országok életét is. A fő bevétel a fekete aranyból származik, amiből naponta egymillió hordó körül mozog a kitermelt mennyiség. A 2016-ban kitermelt legalacsonyabb mennyiség arra a döntésre ösztönözte az ománi vezetést, hogy – a gazdaság állandó stabilitását biztosítandó – más bevételi források után is nézzen, hiszen a kőolaj ára egyrészt ingadozó a nemzetközi piacon, másrészt a kitermelendő mennyiség is véges, miközben az elektromos és más alternatív meghajtású járművek fokozatos elterjedése a kőolaj iránti kereslet csökkenéséhez vezethet.

Első intézkedésként, miközben korábban minden adómentes volt, különböző mértékű adókat kezdtek bevezetni. A legmagasabb a dohányáruké, ami 100 százalékos, és miközben az alkohol jelenleg 50, hamarosan az is 100 százalékos adóterhet kap. Ugyanúgy, ahogy az energiaitalok áfatartalma is 100 százalékos. Éppúgy, mint sok más luxusterméké. A szolgáltatások esetében is bevezették az adót: a szállodákban és éttermekben 10-17 százalékos áfakulccsal lehet számolni. De amíg az országban működő külföldi gyorséttermekben 5 százalékos az áfakulcs, a hazai éttermeket nem adóztatják meg, ezzel is védve, erősítve a belső piacot. Az adókat egyébként igyekeznek összehangolni a GCC-országokkal. (Gulf Cooperation Council, a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács hat Perzsa-öböl menti arab olajmonarchia által létrehozott közös piaca.)

Az új kiemelt ágazatok egyike a turizmus lett, amellyel a kormány megkezdte a gazdaság átalakítását. Egymás után épülnek az új hotelek, nagy részük luxusszálloda. A hotel épülete sok esetben az országé marad, az üzemeltető ugyanakkor lehet külföldi, akár nagy hotellánc is. De még a nagy márkákkal kötött szerződés is általában fix határidejű, és annak lejártakor az ománi kormány dönthet a folytatásról. A hegyekben is sok hotelbe invesztált az állam, a korábbi húsz-egynéhány szobás hotelek helyett nyolcvanszobásakat vagy annál nagyobbakat épít.

Történelmi látnivalók

Maszkat építészetét az iszlám kultúra és a vallási jegyek határozzák meg. A városban járva lépten-nyomon kisebb-nagyobb mecsetekbe botlunk, amelyek varázslatosan szépek a türkizkék és zöld, illetve aranyló sárga kupoláikkal és a kecses minaretjeikkel. Nem véletlen, hogy aki egyszer végigautózott Maszkat utcáin, az biztos, hogy később is azonnal felismeri valamely fotón. Ráadásul itt bizony rend van: ha valakit bármilyen illegális tevékenységen érnek, azonnal börtönbe kerül, vagy kiutasítják az országból. A jólét mellett ennek köszönhető, hogy az országban gyakorlatilag nincs bűnözés. Rendkívül biztonságos, bárhová mehetünk kirándulni, vagy akár aludni a hegyekbe.

Az Arab-félsziget délkeleti peremén található szultánság, amelynek területe Magyarországnál háromszor nagyobb, a Kelet és Nyugat közötti nagy kereskedelmi hajózási útvonalak mentén fekszik. Annak minden előnyét és hátrányát élvezve, illetve elszenvedve az évszázadok során. Az élénk kereskedelmi vérkeringés sok új árut, kincset és a távoli vidékek ismeretlen fűszereit hozta el. Az árnyoldal viszont az, hogy rendszeresen különféle törzsek, majd a perzsák, aztán az Oszmán Birodalom, később pedig a portugálok igázták le a területét. Az apró ország lakói a viharos történelem ellenére is barátságosak, és egyáltalán nem akarnak ráakaszkodni a turistákra. Akiknek annak ellenére akad látnivaló, hogy Omán a csendes szépség és a tradicionális érték, nem pedig a szuperlatívuszokban mérhető attrakciók pezsgő országa.

A főváros kiemelkedő ikonikus épülete a Sultan Qaboos nagymecset is, amely Omán szimbóluma is egyben. A világ egyik legszebb és legmodernebb kortárs vallási épülete öt minarettel tör az ég felé, és 20 000 hívőnek ad helyet. A közel-keleti és az ománi építészeti stílusokat egyesíti, és a tradíciók jegyében, a jelentős könyvtári állomány mellett, itt található a világ egyik legnagyobb, kézzel készített perzsaszőnyege, valamint a világ egyik legnagyobb kristálycsillárja is. Ugyanakkor a nem muszlim vallásúak csak meghatározott reggeleken látogathatják, és nagyon komolyan veszik a bejáratnál, hogy az érkezőknek a teljes testüket le kell fedniük. Átlátszó blúzban vagy hosszú ruhában sem lehet bemenni, hiába fedi az a kezeket és lábakat. A hölgyeknek a hajukat is takarni kell egy sállal. A jó hír legfeljebb az, hogy ha nincs nálunk megfelelő ruházat, a kapunál lehet kölcsönözni vagy akár venni is.

Omán másik ikonikus épülete, amelyet feltétlenül látni kell, az Al Bustan-palota, amely eredetileg a szultánnak épült, és amely az Al Hajar-hegység ölelésében egy csodás trópusi kerttel tekint a tenger felé, az ország egyik legszebb tengeri panorámáját nyújtva. Egy teljes szintje ma is a szultán rendelkezésére áll, a nemkívánatos látogatók számára rejtett bejárattal. Az épület szultán által nem lakott részét az egyik luxusszállodalánc üzemelteti. A monumentális palota hallja meseszerű, kupolájának teteje az égbe nyúlik, hatalmas kristálycsillárokkal díszítve, amelyek mindegyike többemeletnyi nagyságú. Az épületben külön színházterem is van, manapság kihasználatlanul, mert mióta megépült az új színház Maszkatban, a szultán nemigen látogatja azt.

Úton-útfélen

Ománban nincs metró. Mivel a benzin olcsó, a tömegközlekedés buszokra – jó részükben wifi is van – és taxikra korlátozódik. A taxikban nincs taxióra, minden út fix díjas. Kis alkudozást azért meg lehet próbálni, miközben a sofőr árképzésére is érdemes odafigyelni. A helyiek az autós közlekedést preferálják.

Maszkat panorámás tengerparti sétányán, a Mutrah Corniche-on is érdemes időt szakítani egy sétára, ami nem lesz rövid, hiszen közel három kilométer hosszan kíséri az Ománi-öböl vizét az elegáns nemzetközi éttermekkel, tradicionális kávézókkal és csábító piacokkal szegélyezett sétány. Amelyről sok más látnivalót is felkereshetünk, közte a Mutrah-erődöt, az Al Alam-palotát, amely a szultáni ünnepségek, ceremóniák helyszíne és a modern művészetek otthona, és persze a Mutrah Soukot, a klasszikus bazárt megannyi kis üzletével, sikátoraival, keleti csemegékkel és ruhákkal.

A sétány ékessége a kikötő, a Port Sultan Qaboos is, ahol lenyűgöző óceánjárók horgonyoznak, amelyek utasok ezreit hozzák a keleti fővárosba. A jachtkikötőből pedig számtalan kis hajó, csónak indul ki a tengerre sznorkellezők és búvárok százaival. Igaz, a tengerpart nem mindenhol csodálatos, de akadnak a fürdéshez nagyon vonzó partszakaszok, és a tenger vizére is egy szó jellemző: tökéletes. Az apró kövek kristálytisztára szűrik a tenger meleg vizét, amelybe alámerülve a korallok gyönyörű telepeit és tengeri halak százait láthatjuk sznorkellezéskor magunk körül és alatt.

Női munka

Az ománi nők nagy része dolgozni akar. Főleg a fiatalok a nagyvárosokban. Vidéken nemigen van más lehetőség, mint a fazekasság, kézimunkák, mezőgazdaság. A megszületett gyermekkel csupán 50 nap a szülési szabadság, de Európával ellentétben mégis igen bő a gyermekáldás. Igaz, a nők sosem dolgoznának, ha több pénzük lenne, mondja kísérőnk. Viszont, ha valaki legalább 20 évet ledolgozott, a nyugdíja az eredeti jövedelmének 50 százaléka lesz. A dolgozó nőknek azért sincs rossz dolguk, mert külföldről – Ugandából, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Indiából származó – házvezetőnő látja el az otthoni teendőket, aki a gyermekekkel is foglalkozik. De emellett – mivel nagycsaládos életformában, együtt élnek a nagyszülőkkel – a nagymamák is odafigyelnek a gyerekekre. Házvezetőnője annak is van, aki nem dolgozik. De a nagymama vagy az anyós a főnök a házban, ő figyel a háztartásra és a gyerekekre is.

A főváros új ékszereinek egyike a 2011-ben épült Royal Opera House, azaz a Királyi Operaház, amelynek olasz és iszlám stílusú épületegyüttesében előadótermek, kertek és más épületrészek találhatók. Maszkat gazdag a múzeumokban is, a Nemzeti Múzeumon túl stílszerűen itt található az Olaj- és Gázmúzeum, a Fegyveres Erők Múzeuma és egy kis felüdülést nyújtva a Parfümmúzeum is.

A tisztelet viseletei

Az ománi hétköznapokban a helyiek többsége hagyományos arab viseletet hord. A tradicionális arab férfiruha neve a dishdasha, egy fehér, ingszerű, gallér nélküli, bokáig érő viselet, amelynek minden – inkább világos – színárnyalatát viselik, de a fehér a hivatalos. Az iskolákban is fehér a formaruha színe. Amit, mint megtudtam, nem a forró időjárás miatt hordanak, hanem Mohamed próféta iránti tiszteletből. A fejfedő a kumma – egy kis kerek, kalapszerű viselet, szegély nélkül – vagy a hímzett jellegzetes turbán, amely összetéveszthetetlen a többi arab ország hasonló darabjával.

Az ünnepi viseletek része lehet a khanjar, az ománi tőr széles, ívelt pengével, amely nemzeti jelkép. Vallási ünnepeken, esküvőkön, nemzeti ünnepeken hordják. A hölgyek viselete nagyon emlékeztet a szomszédos emírségek tradicionális fekete ruhájára, az abajára, a hajukat fedő sál neve a hidzsáb, amely fekete, de ez inkább a városokban jellemző, vidéken minden színárnyalatot viselnek. A ruha, a sál és a nadrág színe is változó, és jellemző az ország különböző részeire, de feltűnő színeket tilos hordani. Ezeket a ruhákat mind a hölgyeknek, mind a férfiaknak a hétköznapokon nem lenne kötelező viselni csak hivatalos alkalmakkor, a mecsetekben – ettől függetlenül a hagyomány iránti tiszteletből mindenki hordja.

Ingyenes tudás

Minden ománi állampolgárnak ingyenes az oktatás, az általános, a középiskolában és az egyetemeken is. Egészen mostanáig egyébként azoknak is ingyenes volt az oktatás, akik csak egyszerűen Ománban éltek, de ma már a külföldieknek tandíjat kell fizetniük. Az iskolába való eljutás is ingyenes, legyen szó iskolabuszról vagy az erre a célra üzemeltetett autóról. Mivel az ország 82 százaléka sivatag, és sok helyen nehezen elérhető az iskola, ott négykerék-meghajtású terepjárók töltik be az iskolabusz szerepét – ingyenesen.

Az iskolai tanítás – külön iskolák vannak a lányoknak és a fiúknak – 7-kor kezdődik. Fél 8-ig ráhangolódás van közös énekléssel, beszélgetéssel. A tanítás 13.30-kor véget ér, a gyerekek délutánja mindig szabad, mert fontos a család, még a középiskolában is. Az iskolai étkezés fizetős, de az ár inkább szimbolikus. Az iskolákban az arab mellett angolt – és néhány tantárgyat angolul is – tanulnak. Az iskoláskor a 6. életévben kezdődik, de a szintén ingyenes, kisebb, alig tízfős osztályokkal induló magániskola kezdődhet már 5 éves kortól is. Külön nemzetközi iskolák vannak a külföldieknek angolul, miközben az országban élő közösségeknek, az indiaiaknak, pakisztániaknak, Srí Lanka-iaknak saját iskoláik vannak az alig több mint négymilliós országban, amelynek mindössze 57 százaléka helyi lakos.

Kép és szöveg: Szeszler Szilvia