Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

Igaz, törvény szerint karácsony napja nem lett ünnepnap, de a magyarok többsége, ha teheti, már évek óta így is akként kezeli december 24-ét. Összeállításunkból az is kiderül, hogy az üdülőszállodák többségét magyarok látogatták ilyenkor, és bizony volt, ahol az átlagár dupláját kellett kifizetni.

Míg néhány éve még újdonság volt, ha valaki szállodában karácsonyozott, ma már olyannyira megszokott ez, hogy nem egy hazai hotel szenteste is telt házzal ment. Az pedig már menetrendszerűnek mondható, hogy több helyen a két ünnep között és szilveszterkor sem akad szabad szoba a hazai hotelekben, amelyeket többnyire magyar vendégek „töltenek meg”. Mindezek tükrében kevéssé meglepő, hogy akad olyan hotel, amelyben 45-60 százalékos ünnepi felárat is elkértek, de tarifaduplázásra is akadt példa. Ezért persze, a karácsonyi szaunaszeánsztól a gyerek szilveszteren és a homokanimáción át a szobában állított fenyőig megannyi ünnepi extra járt.

Last minute szilveszter

Nincs könnyű helyzetben az, aki az utolsó pillanatban keres szilveszter éjjelre programot vagy akár csak egy szobát, hiszen egyre több szállodában tehetik ki a telt ház táblát. Ezzel együtt azért majd minden árszegmensben akad még egy-két szabad szoba, újévi csomagajánlat. Az, aki luxuskörülmények között búcsúztatná az óévet és kezdené az újat, kivehet például egy superior szobát a budapesti Four Seasons-ban: adókkal együtt egy éjszakáért 610 eurót kell fizetni. Nem sokkal olcsóbb a Kempinski Hotel Corvinus Budapest, amelyben a deluxe szoba két felnőttnek szilveszter éjjelén 463 euróba kerül.

A négycsillagos, siófoki Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szállodában a foglalás rendszer szerint akadt még egy-két szabad szilveszteri csomag. Két felnőtt, egy éjszakát 125 ezer forintért tölthet a hotelben, de ebben az árban már sok minden benne van: szilveszter esti welcome drink, elegáns gálavacsora, éjféli büfé, tűzijáték és tombola is.

Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

A négycsillagos, zalakarosi spa & wellness hotelben, a MenDan-ban az utolsó pillanatban felszabadult helyeket hirdették meg: két személynek, három éjszaka egy superior kétágyas szobában nem egészen 260 ezer forintba került – ennyi pénzért már nem kevés program jár a szokásos szolgáltatásokon felül. Csak ízelítőül: szilveszter előestéjének hangulatfelelős „szupersztárja” és főszereplője Gáspár Laci, a szilveszteri vacsora után az ünnepi sztárvendég Vastag Csaba, aztán még az Irigy Hónaljmirigy is szórakoztatja a vendégeket a tűzijáték, a tombolasorsolás és a lufieső előtt.

A hotelek persze nem csak szállóvendégeknek kínálnak programot. A Budapest Marriott Hotel például Musical Szilvesztert hirdetett: az 56 ezer forintos belépőt megváltókat revüvel, sztárvendégekkel, ötfogásos gálavacsorával, korlátlan koktél- és töményital fogyasztással várják. A Corinthia Hotel 64 ezer forintért kínál gálavacsorát, amelynek különlegességét többek között az adja, hogy éjfélkor még cirkuszi számokkal is szórakoztatják a publikumot. A Hilton Budapest fenséges gálavacsorára invitál. A menü:

  • Osztriga jégen tálalva
  • Libamáj terrine fügemustárral
  • Malac galantin szederpürével
  • Hátszín carpaccio kecskesajttal
  • Gyöngytyúk essence
  • Hidegen füstölt bárány mignon zöldségágyon
  • Lazackaviár, pirított kalács, lime emulzió
  • Tigrisrákfarok, avokádó, alma, paprikaolaj
  • Egészben sült zöldfűszeres lazac, rizlinghab
  • Érlelt angus bélszín, szarvasgombás redukció

Hotel-körtép Füredtől Ráckevéig

– Az idén is telt házzal ünnepeltük a karácsonyt. Olyannyira, hogy erre az időszakra a hotel szobái már novemberben elkeltek, a szokásosnál korábban érkeztek a karácsonyi foglalások. És egészen a szilveszter utáni napokig tele van a hotel – összegzett érdeklődésünkre Rádóczy Andrea, a balatonfüredi Hotel Silverine Lake Resort igazgatója. Általában párok ünneplik a karácsonyt a szállodában, de – tette hozzá – őket is meglepte kissé, hogy az idén szenteste már sok családos vendégük is volt: körülbelül 20 gyermek karácsonyozott náluk. Nekik külön szórakoztató foglalkozásokat, délutánonként mesemozit készítettek elő. Később érkeznek aztán azok, akik az otthoni karácsony pihennék ki. A vendégek nagy többsége, kb. 90 százaléka belföldi, a külföldiek főként Ausztriából, Szlovákiából érkeznek.

Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

A hotelben egy sor karácsonyi extrával készültek: az ünnepi dekoráció mellett gondoskodtak arról, hogy a szálloda összes részlegén, a lakosztályokban legyen saját karácsonyfa. Készültek közös karácsonyfa díszítéssel is. A szobákba bekészített, saját szobaszámmal ellátott mézeskalácsszívekkel zenés műsor kíséretében díszíthették fel a vendégek a fát. Délutánonként pedig karácsonyi süteménnyel, forralt borral, népi kirakodóvásárral, fahéj illatú szaunaszeánszokkal dobták fel az ünnepi hangulatot.

– Szilveszterkor gálavacsorával, sztár fellépővel és egy külön táncprodukcióval várjuk a vendégeket. Az idén Oláh Gergőt invitáltuk. Majd tánc hajnalig, közben éjfél után megnyitjuk a szokásos éjféli szerencsebüfét – sorolta a programokat Rádóczy Andrea, aki szerint szilveszterkor is jobbára párok foglaltak náluk, de azért lesz néhány gyermekes család. A vendégek majd száz százaléka belföldi. A házban az ünnepek idején a forgalomnak már csak 6 százaléka SZÉP-kártyás. Az árak pedig ebben az időszakban 20-25 százalékkal magasabbak, mint a téli átlag.

Mediterrán karácsony

A négycsillagos siklósi Hotel Castelloban a külső és belső dekoráció, a karácsonyi zenék, valamint az otthonosan berendezett, mediterrán hangulatú Szalon Bár hatalmas karácsonyfája teremtett ünnepi hangulatot. Mateisz Renáta igazgató hozzátette: emellett megannyi családias programmal is készültek, délutánonként például karácsonyi uzsonnát kínáltak forralt borral, punccsal, és teasüteményekkel. A gyermekeket közös mesenézésre, kézműves kuckóba és zenés bábszínházba várták, esténként pedig hangulatos élőzene szólt a Szalonban.

Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

– Az ételkínálatban is követjük a hagyományokat, de azért igyekeztünk hűek maradni a modern mediterrán irányzatunkhoz. Az ünnep idején az ilyenkor elmaradhatatlan, tájjelegű recept szerint készült halászlé, kocsonya, gesztenyés pulyka, töltött káposzta, libamáj és mákos guba mellett terítékre került jó néhány különlegesség is, többek között lazaccal, pisztránggal, vadhúsokkal, báránnyal és borjúval – fogalmazott Mateisz Renáta.

A Thermal Spa Fürdőben a karácsonyra hangolt szaunaszeánszok és különleges, karácsonyt idéző masszázsolajokkal segítik az ellazulást. Karácsony első estéjére zenés éjszakai fürdőzéssel is készültek. És persze – hangsúlyozta az igazgató – egyéni kéréseket is teljesítettek: leggyakrabban szobai karácsonyfát kértek a vendégek, vagy egy csendes, külön helyiséget, ahol nyugodtan összeülhetett a család.

Pörög a Danubius is

– Erősödik a karácsonyi forgalom a Danubius Hotelsnél. Egyre többen választják az ünneplés helyszínének szállodáinkat, az átlagos karácsonyi foglaltságunk elérte a 70 százalékot – tájékoztatta lapunkat Bánhegyi Balázs igazgató. A Danubius Hotelsnél a szállodában karácsonyozók jellemzően 23-a szombattól foglaltak 3-4 éjszakára.

Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház

A cégcsoportnál a budapesti és a vidéki szállodákban is telt házasnak ígérkezik a szilveszter, karácsony előtt már az utolsó szabad szobákat értékesítették. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy míg tavaly vasárnapra esett az új év első napja, idén kedvezőbb a szilveszter, hiszen január elseje hétfő, emiatt meghosszabbodik az ünnep. „Köszönhetően a keresletnek, szobáinkat szilveszterkor átlagosan 40-45 százalékkal magasabb áron tudjuk értékesíteni, mint az éves átlag” – jelezte az igazgató. Házaikban karácsonykor és szilveszterkor is többségben vannak a külföldi vendégek. Szilveszterkor Oroszország a listavezető, őket követik a német, az olasz, az osztrák és a brit vendégek.

Északi vendégek, latin hangulat

A Continental Hotel Budapest vezérigazgatója Géher Zoltán kifejtette: a három karácsonyi napon 25-30 százalékkal nőtt a foglaltság, és ebben az időszakban általában három napig maradtak a vendégek, akiket díszdobozos csokoládéval ajándékoztak meg. Az étteremben – ahol telt ház volt 24-e este – ünnepi, négyfogásos, borral kiegészített vacsorával és élő zenével készültek. Mint megtudtuk, december 27-től januári 1-jéig telt ház lesz a hotelben, újévkor élőzenés szilveszteri vacsorával és latin-amerikai táncprogrammal készülnek. Géher Zoltán érdeklődésünkre kitért arra is, hogy karácsonykor és szilveszterkor a magyar vendégek aránya csak 1-2 százalék, vendégeik többsége angolszász, de sok a francia, a finn és az olasz is. A hotel az ünnepek idején 125 százalékos árakat tud érvényesíteni – tudtuk meg.

A budapesti The Three Corners Hotel Art karácsonykor 50-60 százalékos foglaltságot ért el, a vendégek többsége 23-án érkezett, s jellemzően rövid ideig maradt. Az ünnepi hangulatról a Lobbyban felállított közös fenyő, a karácsonyi dekoráció és zene gondoskodott. Szilveszterkor már telt ház lesz a hotelben, a magyar vendégek aránya 1-2 százalék, főként angol, német, svéd, olasz, belga, osztrák turisták érkeznek. Az ünnepek idején itt is erős felárat tudnak elérni: a decemberi átlagárhoz képest is 40-60 százalékkal magasabbak a tarifák.

Miniszilveszter, felnőtt buli

– Mindkét hotelünk telt házas karácsonytól – közölte érdeklődésünkre Sárvári Krisztina, a ráckevei felnőttbarát Duna Relax & Event és noszvaji családbarát Oxigén Hotel igazgatója. A Duna Relax & Event Hotelben a szobák már októberben elkeltek, a vendégek fele visszatérő, a szálloda jellegéből adódóan idősebb párok és egyedülállók is vannak a vendégek között. Az Oxigén Hotelbe is folyamatosan érkeztek a foglalások, kivétel nélkül gyermekes családok töltötték a szállodában a karácsonyt. Mindkét hotelben 2 -3 éjszakára maradtak a vendégek, ugyanakkor vannak néhányan, akik a karácsonyt és a szilvesztert is a szállodában töltik.

telthaz_07

– Programjainkat a szállodánk vendégkörének megfelelően állítjuk össze. Ráckevei szállodánkban a megszokott relaxációs, szépészeti programokat, karácsonyi sütemény, kakaó kóstoltatás és délutáni gesztenyesütés, illetve forralt borozás egészít ki. Az Oxigén Hotelben a gyermek és kézműves programok a karácsony jegyében telnek, díszeket készítünk, karácsonyi dalokat tanulunk. Szállodáinkban karácsonyfa áll, és vendégeinket apró ajándékokkal lepjük meg – sorolta az ünnepi „kiegészítőket” Sárvári Krisztina.

A két hotelben szilveszterkor is telt ház lesz. Ráckevén tematikus szilveszteri programmal készülnek: a ’70-es évek hangulatát idézi majd a „buli” a dekorációban, a terítésben, a személyzet öltözetében és persze a zenében, programban is. Az Oxigén Hotelben minden a gyerekekről szól, bűvész, lufit hajtogató bohóc, mini diszkó mellett Hűvösvölgyi Ildikó is gyermekprogrammal készül. Mindkét hotelben kizárólag hazai vendégek lesznek az ünnepek idején, amikor is a szokásosnál 25-30 százalékkal magasabb az árak.

Gálavacsora, homokanimáció, stand up comedy

Ünnepi telt házról számolt be a Thermal Hotel Visegrád is lapunknak. Mivel itt fix időpontra hirdettek csomagot, a karácsonyi vendégek nagy többsége 23-a és 26-a között pihent a hotelben. A szállodában készültek 24-i közös karácsonyfa díszítéssel, ünnepi fogásokkal, szentestére hárfa zenével. Minden évben van lehetőség karácsonyfa bekészítésre a szobákba, idén is sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

Szilveszterre már most gyakorlatilag telt ház van: itt is fix időpontra hirdettek csomagot, a 30-a és január 2-a közötti időszakra, három éjszakára. Mindhárom este lesz program. 30-án egy színházi előadás (Jövőre, veled, ugyanitt 2.), 31-én Homokanimáció zongora kísérettel, Zséda, tűzijáték, élőzene, ötfogásos gálavacsora, 1-jén pedig Dolák-Saly Róbert stand up comedy szórakoztatja a vendégeket. Gyermekeknek külön mini szilveszteri party-t szerveznek az animátorok.

A Thermal Hotel Visegrádban karácsonykor a vendégek 96 százaléka magyar, harmada családos, és csak 4 százaléka egyedülálló. Szilveszterkor már picit több lesz a külföldi, szlovák és cseh vendégek érkeznek, de a foglalások 94 százalékát így is magyarok adták le. Ami pedig a tarifákat illeti: szilveszterkor dupla árakkal kellett számolni a három éjszakás, előre fizetős hétvégi csomagárhoz képest.

é-z

The post Menetrend szerinti ünnepi hotel teltház appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás