Nyílt nap és járműparádé a Gyermekvasúton

Nyílt nap és járműparádé a Gyermekvasúton

A Gyermekvasút január 27-én nyílt napot tart a Széchenyihegy állomáson. Vasárnap 10 és 16 óra között színes programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit, akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszereléssel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket: kívül-belül meg lehet tekinteni a 90 éves kis szalonkocsit, a teljes felújítás után idén télen ismét szolgálatba álló nagy szalonkocsit és a hóekével felszerelt Mk45-ös dízelmozdonyt. Kiállítják a tavalyi tél nagy sztárját, a LEGO® külsőt viselő C50-es kismozdonyt is.

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között.

Forrás