Több mint kétszáz járatot töröltek az amszterdami reptéren

Több mint kétszáz járatot töröltek az amszterdami reptéren

Az üzemanyagtöltés összeomlása miatt több mint 250 járatot töröltek az amszterdami reptéren, írja az Independent alapján az Index.

A portál cikke szerint totális káosz van a reptéren, százával állnak sorban az emberek, hogy szállodai helyeket foglaljanak, vagy áttegyék másik időpontra a repülőútjukat. Csak a KLM légitársaságnak 180 gépét érinti az üzemanyagtöltés leállása. A KLM jelezte, hogy a szerdai járatokra szóló jegyeket díjmentesen átváltja más napokra, egészen július 30-ig.

A légikikötő tájékoztatása szerint késésekre és járattörlésekre is fel kell készülni a ma is.

Szerdán körülbelül 20-30 ezer utas rekedt az amszterdami repülőtéren az üzemanyag-feltöltésben keletkezett problémák miatt, mintegy 300 járatot töröltek, néhány óra elteltével azonban a problémát sikerült megoldani, így a repülőgépek ismét rendesen feltankolhattak, és folytatódtak a felszállások.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a budapesti repülőtér forgalmát jelenleg nem érinti az amszterdami repülőtér működési zavara.

A Schipol Európa 3. legnagyobb, világ viszonylatban pedig a tizennegyedik legforgalmasabb repülőtere, évente átlagosan több mint 60 millió utassal.

Forrás