Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe

Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe

Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe, mert az augusztus 20. és 23. között megrendezendő színpadi programok mellett a kézműves programokat hét különböző helyszínen tartják meg augusztusban és szeptemberben – közölte Igyártó Gabriella, a Mesterségek Ünnepének fesztiváligazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató azt mondta, hogy a színpadi programok a Budavári Palota Oroszlános udvarában tekinthetők meg. Fellép mások mellett a Magyar Állami Népi Együttes, valamint Pál István Szalonna és bandája. A részletes programok itt találhatók.

A Mesterségek Ünnepe idei témája a fejfedő, ezért januárban pályázatot írtak ki hagyományőrző kézműveseknek és dizájnereknek. A felhívásra 60 pályázat érkezett, a legjobb pályaművekből kiállítást rendeznek, amelyet augusztus 21. és szeptember 6. között a Hagyományok Házában lehet megtekinteni – tudatta.

Vincze Andrea, a Duna Karnevál programigazgatója ismertette: a trianoni évforduló emlékére a Duna Karnevál a Duna Művészegyüttes főszereplésével a Magyar Állami Nép Együttessel és amatőrök, valamint hagyományőrző csoportok bevonásával Üzenet haza címmel táncszínházi produkciót ad elő. A programok ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni a www.mestersegekunnepe.hu honlapon lehet, amelyen megtalálhatók a pontos helyszínek és programok is. (MTI)

Forrás