Peugeot-ból készült el a világ legkisebb lakóautója

Peugeot-ból készült el a világ legkisebb lakóautója

A világ minden bizonnyal legkisebb, működőképes lakóautója a Crampervan nevet kapta alkotójától. A szót a „camper van”, azaz lakókocsi, és a „cramped”, azaz szűkös kifejezésekből tákolta össze

Egy tízéves brit kisfiú, Alfie Day egy televíziós műsorban pillantott meg egy lakóautót, és azonnal kérlelni kezdte apukáját, hogy vegyenek egyet. A 34 éves apa, Phill Day tudta, hogy nem engedhetnek meg maguknak egy igazi kempingbuszt, az ötlet azonban neki is megtetszett, így rövid tervezgetés után nekilátott megépíteni a család saját lakóautóját. Ahelyett azonban, hogy felesége nagyobb kocsiját alakította volna át, saját munkába járós kisautóját, a Peugeot 107-esét vonta be a projektbe, mivel, ahogy mondta, szereti a kihívásokat.

Valójában úgy tűnhet, hogy éppen a könnyebbik utat választotta, hiszen az első generációs Peugeot 107 apró méretei ellenére rendkívül jól kihasználható és variálható belső térrel rendelkezik. A hátsó ülések támlái teljesen előre, az elsőké pedig teljesen hátra dönthetők, így az ezermester apukának nem maradt más dolga, mint hogy néhány furnérlap segítségével áthidalja az egyenetlenségeket.

Miután készen volt a belső teret csaknem teljes hosszában kitöltő „ágykeret”, egy felfújható matracot helyezett el rajta, az ablakokra pedig sötétítő függönyt szerelt. A teljes építés mindössze hat órát vett igénybe, az anyagköltséget pedig huszonöt fontra, azaz körülbelül 10 ezer forintra becsülte az apuka.

A világ minden bizonnyal legkisebb, működőképes lakóautója a Crampervan nevet kapta alkotójától. A szót a „camper van”, azaz lakókocsi, és a „cramped”, azaz szűkös kifejezésekből tákolta össze – utóbbit talán magyaráznunk sem kell, bár az építő szerint pont elfért a fiával együtt, és remekül aludtak az autóban. Alfie édesanyja, Lucy nem tartott velük az első kiránduláson – részben, mert neki már nem jutott volna hely, részben mert teljes őrültségnek tartja az ötletet. Ezzel Phill részben egyet is ért, ugyanakkor a közösségi média valósággal felrobbant a parányi lakóautó láttán, és ami a legfontosabb, Alfie élete legjobb kempingezésén vehetett részt az autóval és apukájával.

Noha a Peugeot 107 alapvetően nem alkalmas arra, hogy valós használati értékű lakóautót építsünk belőle, Alfie Day apja jó érzékkel nyúlt a Peugeot márkához. Annak különböző kategóriájú haszonjárművei ugyanis rendkívül népszerűek a professzionális lakóautó- és kempingbusz-építők körében. Tucatjával találunk Európában olyan vállalkozásokat, akik a portfolió zászlóshajójából, a Peugeot Boxerből szerkesztenek minden földi jót kínáló mozgó otthonokat. Nem véletlen a választás, hiszen a jelenlegi, harmadik generációs modell nem csupán kiforrott konstrukció, de rendkívül sokoldalú is. A négyféle hosszúságban, háromféle magasságban választható felépítmény mellett padlólemezes és alvázas kivitel is elérhető, így tényleg csak a tervezők képzelőereje szabhat határt a Boxerből kialakíthaó, illetve annak alapjaira építhető lakómodul adottságainak, szolgáltatásainak.

Ráadásul a Boxer a bevált dízelmotorok mellett immár akkumulátoros elektromos kivitelben is elérhető, ami új távlatokat nyit a környezettudatos kempingmegoldások piacán. A Peugeot maga is bemutatott egy variációt a témára: a 2019-es Peugeot Boxer 4×4 Concept 10 négyzetméteres hasznos belső tere három fő számára biztosított komfortos helyet akár hosszabb távon is. A Dangeltől származó összkerékhajtás és az emelt hasmagasság révén pedig a tanulmányautó akár a világ végére is elvitte volna utasait…

De még a kompakt Rifter is elképzelhető kempingjárműként, amint azt a 2018 elején bemutatott Peugeot Rifter 4×4 Concept szemlélteti. Az emelt futóművű, összkerékhajtású kivitel tágas tetősátorral és további kiegészítőkkel varázsolta ügyes expedíciós járművé a Peugeot.

Forrás