Kirándulásajánló – a Baradla-barlang

Kirándulásajánló – a Baradla-barlang

Az aggteleki Baradla-barlang Magyarország legnépszerűbb és leglátványosabb barlangja. A komplex barlangrendszerhez tartozik a Dominika-barlang is, amely a szlovák oldalról közelíthető meg.

A több mint 30 kilométer hosszú barlangrendszer látogatására több túrát is szerveznek az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai. A kivilágított, betonjárdával, lépcsőkkel és hidakkal kiépített szakaszokat az érdeklődők meleg utcai öltözékben is látogathatják, míg a vállalkozóbb kedvűek fejlámpás, overallos kalandtúrákon is részt vehetnek barlangász vezetésével. Utcai ruhában, az átlagos kiránduló három vezetett túrán vehet részt, kettő rövid, és egy közepes hosszúságún. A három túra három különböző bejárattól indul.

Az aggteleki rövid túra

Ez a leglátogatottabb túra, amely bejárata a nevezetes aggteleki sziklafal tövében nyílik. Az útvonalat már az ősemberek is felfedezték maguknak, melynek emlékeit a kormos képződmények, sziklák mind a mai napig őrzik. A túra során megismerkedhetünk a páratlanul gazdag, változatos cseppkövek világával. Hatalmas termek sorozata fogad minket, melyek közül a legismertebb a tágas, kitűnő akusztikájú Hangversenyterem, amely koncertek helyszínéül szolgál.

Vörös-tói középtúra

Forrás: Forrás: Aggteleki Nemzeti Park

A túra a Vörös-tói Látogatóközponttól indul, mely Aggtelek és Jósvafő között található meg félúton és a jósvafői kijáratánál végződik. Ez a majdnem 2 órás túra nyújtja a legtöbb és legváltozatosabb élményt. Itt található meg a barlangrendszer leghosszabb, kivilágított szakasza, amely 2,3 kilométer hosszú. A kanyargó folyosók keskenyebbek, alacsonyabbak, a cseppkövek színpompásak, és nem borítja őket a fáklyafüst fekete korma. A túra útvonala nagyrészt a Styx-patak medre mentén halad, ami az év nagy részében sajnos száraz. Itt található meg az ország legnagyobb méretű és legimpozánsabb cseppkőóriása is, a Csillagvizsgáló, valamint a barlang legnagyobb, mintegy 100 méter hosszú és fantasztikus cseppkőalakzatokkal díszített barlangcsarnoka, az Óriások Terme, ahol fényjátékkal kísért muzsikát élvezhetünk. A reflektorok sorra világítják a terem híres cseppkőcsodáit.

Jósvafői rövid túra

Ez a túra a másik kettőhöz képest, jóval ritkábban indul. A vörös-tói útvonal egy részén halad. A jósvafői bejárattól indul és onnan vezet a már ismertetett Óriások Termébe, aztán vissza. Az 1 órás út, 1,4 kilométer hosszú, de ebből csupán 700 métert mutat be. Ideális azoknak, akik időszűkében vannak vagy akiknek nehezen megy a lépcsőzés.

Kaland túrák

Két különböző hosszúságú és nehézségű kalandtúrára lehet előzetesen jelentkezni. Megfelelő öltözékben és vízálló lábbeliben érdemes elindulni, lámpát a túra szervezői biztosítanak. A túrák csak megfelelő időjárási körülmények esetén indulnak.

A részleteket a honlapon találjuk. Bejelentkezni legcélszerűbb az aggteleki Tourinform irodánál. Gyakorlati tudnivalók A barlang egész évben nyitva, csak vezetéssel látogatható. A különböző túrák időpontjáról és a belépőjegyekről a honlapon lehet tájékozódni.

Angeli Izabella Sabrina

Forrás