Kiállítás, túra, koncert – hétvégi programajánló

Kiállítás, túra, koncert – hétvégi programajánló

Kirándulásra csábít a megújult a püspökszentlászlói arborétum, Budakeszin és Nagykovácsiban az öko-art stílusú szobrász és ötvösművész alkotásai lesznek láthatóak, Családi koncerttel kezdődik a szombati Strauss-maraton a Müpában.

Kirándulás a megújult a püspökszentlászlói arborétumba

Több mint 130 millió forintos fejlesztési forrásból újult meg a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő püspökszentlászlói kastélyt övező arborétum – tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t. A támogatás felhasználásával a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő lábánál fekvő Püspökszentlászlón az arborétumban infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, így bővítették az ott álló oktatóházat. Ennek köszönhetően – írták – a terület ökoturisztikai lehetőségeit erősítették meg.

A Pécsi Egyházmegye honlapja szerint a projekt során rendezték az arborétum területét is, így térkő burkolattal látták el a bemutató és túrautakat, környezetbarát tölgyfa kerítést és kaput építettek, továbbá restaurálták az park területén található kastélyhoz és templomhoz tartozó kisépítészeti tárgyakat, így szobrokat, szószékeket, padsorokat. A fejlesztés keretében emellett a kertészeti oktatás, gyógynövény-programok, sportprogramok, kézműves foglalkozások, előadások, kihelyezett tanórák támogatására eszközöket is vásárolnak a továbbiakban. (MTI)

A Magyar Kultúra napjához kötődve, január végén egymásután két kiállítással nyitja az évet Szilágyi Erzsébet

Fellélegezhetek Fotó: Krulix fényképészet

A művész alkotásait a január 21.-én pénteken megnyíló kiállításokon, Budakeszin az Erkel Ferenc Művelődési Központban, 17:30-tól illetve a Nagykovácsiban az Öregiskola Közösségi Házban 24.én 18 órától tekinthetik meg az érdeklődők. További információ: www.szilagyierzsebet.hu.

Családi koncerttel kezdődik a szombati Strauss-maraton a Müpában

Családi koncerttel kezdődik a Richard Straussról szóló egész napos zenei maraton szombaton a budapesti Müpában. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos rendezvényén reggeltől estig a német zeneszerző művei szólalnak meg – közölte a zenekar az MTI-vel. A 11 koncerten színpadra lép mások mellett Várjon Dénes zongoraművész, Pasztircsák Polina szoprán, Zalai Antal hegedűművész, Farkas Gábor zongoraművész, a Nemzeti Énekkar, Palojtay János zongoraművész, Bereczky Dávid kürtművész és Takács-Nagy Gábor karmester.

A családi koncerten a Burleske zongorára és zenekarra, valamint a Till Eulenspiegel vidám csínyjei szólalnak meg a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában Farkas Róbert vezényletével. A továbbiakban többek között az Esz-dúr szonáta hegedűre és zongorára, a Hét dal négyszólamú kórusra, az F-dúr szonáta csellóra és zongorára, a Don Quixote, az 1. (Esz-dúr) kürtverseny és a Don Juan hangzik el. A záróhangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekart és az ausztrál szopránt, Eleanor Lyonst Fischer Iván vezényli. (MTI)

Ingyenes rendezvénysorozat a Klebelsberg Kastélyban

Ingyenes rendezvénysorozattal várják a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a Klebelsberg Kastélyban, ahol január 21-én, 22-én és 23-án, pénteken, szombaton és vasárnap felnőtteknek és a gyermekeknek is kínálnak programokat.

Nyitórendezvényként pénteken Oberfrank Pál Találkozás Pilinszkyvel című estjét tekinthetik meg az érdeklődők. Másnap Szenvedély és hűség címmel Zrínyi Ilona rendkívüli személyiségét kelti életre Hedry Mária monodrámája.

Vasárnap délután Kastélymesék címmel gyermekprogram-sorozatot indítanak el, amelynek keretében különleges előadásokkal várják a kisebbeket, első alkalommal Tóth Krisztina bábművész előadása látható – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Forrás