Nagyon vonzó a Tisza-tavi Ökocentrum: túl a kétmillió látogatón

Nagyon vonzó a Tisza-tavi Ökocentrum: túl a kétmillió látogatón

Kétmilliomodik látogatóját köszöntötte a napokban a Tisza-tavi Ökocentrum –közölte a Heves megyei Poroszlón található létesítmény ügyvezetője.

Kiss János elmondta: a kétmilliomodik látogató, a tízesztendős Ferenczi Tünde csütörtökön érkezett az Ökocentrumba, ahol Poroszló polgármestere és a komplexum ügyvezető igazgatója, valamint igazgató-helyettese köszöntötte. Az isaszegi lányt az Ökocentrum örökös vendégévé fogadták, a neki átadott dokumentum szerint egész életében bármikor belépőjegy nélkül látogathatja az intézményt – közölte a vezető.

Kiss János hozzátette, hogy az Ökocentrum egy évtizedes működése alatt népszerűségének növekedése töretlen volt, hiszen folyamatosan emelkedő látogatószám mellett már 2015-ben átlépték a célul kitűzött évi 200 000 főt, míg a koronavírus-járványt megelőző 2019-es esztendőben 240 000 vendéggel rekordévet zártak.

Hangsúlyozta: a 2012-ben megnyílt, 2,2 milliárd forintból megvalósult édesvízű óriásakvárium és a komplexumban dolgozók munkája a kezdetek óta jelentősen hozzájárul Magyarország, a Tisza-tó és különösen Poroszló idegenforgalmának fejlődéséhez. (MTI)

Forrás