Az Air Serbia 17 budapesti járatot indít

Az Air Serbia 17 budapesti járatot indít

A szerb nemzeti légitársaság, amely 2014 és 2016 között már üzemeltetett közvetlen járatokat Belgrád és Budapest között, idén március 13-tól újra repül a két főváros között – írta a turizmus.com.

A cikk szerint az Air Serbia pedig heti 17 járatot közlekedtet majd hamarosan Belgrád és Budapest között. Az Air Serbia 2013-ban indult, és Szerbia nemzeti légitársaságaként az egykori Aeroput, JAT, majd Jat Airways jogutódja, ezzel a világ 10 legidősebb légitársaságának egyike.

Tavaly ünnepelték a jogelődökkel együtt számított működésük 95. évfordulóját. Az idén 20 új városba is indítanak járatot, ezek közé tartozik Chicago, Tel-Aviv, Kairó, Lisszabon, Göteborg, Ankara, Marseille, Palermo és Catania.

Forrás