Négycsillagos megújulás a nagykörúton

Négycsillagos megújulás a nagykörúton

Nagyon ráfért már és végre meg is történt. Teljesen megújult a nagykörút egyik ikonikus létesítményének számító egykori Béke Szálló utódja, a Radisson Blu Béke, amely a Zsolnay kávéházra alapozva, ismét a fővárosiak találkozóhelyévé kíván válni.

A hotel Béke a nyolcvanas, kilencvenes években, a békeidők Pestjének hangulatát idéző miliőjével hódított a pestiek körében, akik előszeretettel ültek be egy kávéra és süteményre az emeleti Zsolnay kávéházba, ahol kifejezetten a szálloda számára készített Zsolnay csészékben kortyolhatták a feketét.

A Szondi utca és a Teréz körút sarkán álló épület persze ezen kívül is sok mindent megélt történetének eddigi 105 éve alatt. Kezdve attól, hogy 1913-ban Budapest egyik legkorszerűbb szállodájaként Britannia néven megnyitott és ahol egykoron a legendás irodalmi-közéleti szalon, a Móricz Zsigmond által alapított, kiemelkedő kulturális jelentőségű irodalmi-közéleti szalon, a Nyugat Barátok Köre is helyet kapott. A szálloda az államosításkor lett Béke Szálló, amelynek legendás szórakozóhelyén, az Orfeumban olyan színészek bontogatták szárnyaikat, mint Bodrogi Gyula, Bitskey Tibor és itt indult Klapka György.

A hotel újkori történetének legendás intézménye a már említett Zsolnay kávéház, amit ugyan 1985-ben az első emeletre költöztettek, de az időközben a minőségi dizájnjáról nevezetes Radisson Blu márkához csatlakozott szállodában ismét a földszinten üzemel.

Ráadásul az új koncepció jegyében teljesen megújult Zsolnay önálló bejáratot is kapott a Nagykörútról, miközben a hagyományos értékek is megmaradtak: a szemet gyönyörködtető, egyedi készítésű laktózmentes, illetve gabonalisztet és hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszerteket változatlanul a kávéház számára külön készített Zsolnay-tányérokon kóstolhatják meg a vendégek, az emblematikus Haranghy-kupolatető alatt, ahol különösen a téli zimankóban a kandalló meleg fénye is az otthonosság érzetét erősíti.

A Radisson Blu Béke Hotelben persze ennél sokkal több minden történt mára, ami a szállodavendégek kényelmét szolgálja. Fa padlóburkolatot és BluPrint design ergonomikus bútorokat kapott a teljesen megújult 95 Executive szoba, 10 Junior lakosztály és a 4 Executive lakosztály, amelyek mindegyikében a multi-technológiás igényeket a MediaHub, One Touch applikáción keresztül elérhető digitális újságok és magazinok, továbbá fürdőszobai médiahangszórók elégítik ki. A High-Tech élményt pedig az teszi teljessé, hogy az AirPlay Mirroring LED tévék a fotók és prezentációk kivetítését is lehetővé teszi a képernyőre.

Miközben a közel 60 négyzetméteres 4 Executive lakosztályt családi kikapcsolódásra, vagy ünnepi alkalmakra is kínálja a Béke csapata), a földszinti összesen 450 négyzetméteres Radisson Blu brand Experience Meetings koncepciójú rendezvénytermek is alkalmasak az üzleti rendezvények mellett az ünnepi események lebonyolítására.

Az egészen napon át tartó frissességről a Brain Food 2.0 égisze alatt született egészséges ételek és italok gondoskodnak. De a szállóvendégek számára az igazi újdonság a BRINNER gasztronómiai koncepció, amelynek lényege, hogy az új bistro és take away menük formájában a reggeli a nyitvatartási idő alatt a a nap bármely szakaszában elkérhető.

The post Négycsillagos megújulás a nagykörúton appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás